Az online tér tele van hősökkel. Csak épp nem fehér lovon érkeznek. A Facebook, YouTube vagy TikTok, de akár egy magazin komment szekciójában olyan emberek szólalnak meg, akik a való világban valószínűleg még a szemkontaktust is kerülnék, vagy épp ellenkezőleg. Udvariasan köszönnek a boltban, megfogják az ajtót mások előtt, és kedvesen mosolyognak a szomszédra.
Aztán amikor leülnek a képernyő elé, valami átkapcsol.
A troll lehet bárki: tanár, apuka, irodista, diák, nagymama. A digitális névtelenség kiengedi a féket, és helyére lép a hirtelen bátorság, amit a billentyű és az anonimitás ad. A képernyőn innen, hirtelen mindenkiből bíró, de minimum szakértő lesz. Főleg, ha ítélkezni kell. Pagonyi Adrienn véleménye következik.
Nem számít, hogy idős vagy fiatal, unokákkal pózoló nagymama vagy nagypapa, feleség mellett büszkén feszítő férj, gyerekét profilképnek beállító családanya, esetleg kép- és névtelenség homályába burkolózó alak. Ha megszólalsz, ha felvállalod a véleményed, ha egy pillanatra kilépsz a láthatatlanságból ott terem. A troll.
A kommentelő trollok: avagy a modern kor utcai kődobálói
Míg régen a piactéren, parkokban hordókról kiabálták be a véleményüket az emberek, ma az online világ lett az új tér. Csak éppen itt nincs arc, nincsenek gesztusok, nem hallani a hang színét, és nincs pillanat, amikor a kimondott szó következményével szembesülnél. Csak a gyors düh marad. A lenyomott billentyűk formájában. A trágárság, a személyeskedés, a másik ember testi vagy lelki bántása sokszor már nem is szokatlan – hanem megszokott.
A közösségi médiában ez lett a norma: a „megmondom, mert megtehetem” attitűd.
A tartalomgyártó dilemmája
Aki ma közönség előtt dolgozik – legyen az coach, műsorvezető, influencer, tanár, művész –, annak a lájkok mellé jár egy másik pakk is: a kommentelő trollok. És minden új hozzászólásnál jön a dilemma: Elviseljem? Tiltsam? Töröljem? Válaszoljak? Vagy egyszerűen csak menjek tovább?
Nincs jó megoldás.
Aki tilt, az „nem bírja a kritikát”.
Aki válaszol, az „hisztizik”.
Aki hallgat, az „megfutamodik”.
Aki nevet rajta, az „nem veszi komolyan”.
Bármit teszel, valaki szerint rosszul csinálod. Van sapka vagy nincs sapka…
A legérdekesebb, hogy miközben a trollok hangosak, a normális, empatikus, gondolkodó többség többnyire csendben marad.
Ők azok, akik elolvassák, meghallgatják, bólogatnak, talán elgondolkodnak, de nem kommentelnek. Nem akarnak vitát, nem akarnak harcot. Csak értéket keresnek egy zajos térben.
Ezért tűnik úgy, hogy a világ tele van gyűlölettel. Miközben valójában csak az hallatszik, aki ordít.
Amikor az is támadási felület, ami személyes
A Kiborító podcast egyik háziasszonyaként tudom, miről beszélek.
A műsorban szexről, párkapcsolatokról, feminizmusról, társadalmi mintákról beszélünk – szókimondóan, de nem bántóan. Szerintünk legalábbis nem bántóan, nézőink egy része nyilván mást gondol… Igazából nem volt váratlan, hogy megérkeztek az ellenvélemények. Az viszont, hogy ez milyen formában történik, az néha engem is megérint.
Van, aki egyszerűen csak nem ért egyet, és kulturáltan leírja, miért. Ebből igazán tartalmas beszélgetések tudnak kialakulni, ami viszi előre a szekeret.
Aztán van, aki személyeskedik, ítélkezik, vagy éppen a nőiségünkre, korunkra, szexuális életünkre vagy annak vélt hiányára, családi állapotunkra céloz.
És igen – ez néha fáj. Mert hiába a rutin, hiába a tudatosság, a gyomorban mégis ott a szorítás. A béka, amit megtanultunk lenyelni, néha kitámaszt.
Két nagy levegő után aztán jön a felismerés: ha ezek a témák ekkora indulatot váltanak ki, akkor dolgunk van velük.
Az online bántás nem csak a hírességek problémája.
Ez ma a tükör, amit magunk elé tartunk.
Látlelet 2025-ről – arról, hogyan kommunikálunk, amikor azt hisszük, hogy senki sem lát minket.
A komment nem más, mint digitális lábnyom
Azt mondják, az internet nem felejt, és ez a trollokra is igaz. Minden komment, minden „csak vicceltem” jellegű bántás ott marad a digitális térben. Ott lesz akkor is, amikor a szerző már régen másik profilt használ, vagy elfelejti, mit írt. De az, akinek odaírta a nyomdafestéket nem tűrő véleményt, emlékszik. A szó -még ha digitális is- súlyos dolog.
Aki ma közösségi térben alkot, véleményt formál, az nemcsak tartalmat ad, hanem kockázatot is vállal. Mert a bátorság ára a zaj. A láthatóság ára a támadás. És mégis, valahol mindenki tudja: hallgatni sem lehet örökké. Mert ha mindig csak a trollok beszélnek, akkor az ő hangjuk lesz a leghangosabb.
