November 19-én van a nemzetközi férfinap, amiről a legtöbben legfeljebb akkor értesülnek, amikor valaki a közösségi médiában felteszi a kérdést, hogy ugyan minek a férfiaknak külön ünnep. Hiszen ott van nekik az év többi 364 napja. Ugyan a szakállas mondást inkább a nőnap kapcsán halljuk, de egyenjogúság van, ezen nem veszünk össze. Ötvenéves nőként, három fiú anyjaként amúgy is van néhány gondolatom arról, hogyan állunk egymással. Pagonyi Adrienn írása.
A férfi, aki mindenhez ért. Legalábbis szerintünk.
A nemzetközi férfinapot 1999 óta november 19-én tartják, az idei mottó pedig The Future Is Everyone, vagyis a jövő mindannyiunké. A kezdeményezés hivatalos oldalán megfogalmazott célok között a pozitív férfiminták bemutatása, a férfiak társadalmi szerepének elismerése és a nemek közötti együttműködés is szerepel. Első hallásra nem tűnik különösebben forradalminak, mégis van benne valami, amivel a mindennapokban nem mindig boldogulunk.
Vegyük például az elvárásainkat.
Szeretnénk egy férfit, aki határozott, de nem akar irányítani, sikeres, de nem dolgozik állandóan, érzékeny, de nem sértődik meg mindenen. Ezen felül legyen jó apa, figyelmes társ, önálló ember, aki azért időnként magától is észreveszi, hogy ki kellene vinni a szemetet. A romantikus gesztusokat természetesen értékeljük, különösen akkor, ha nem kell előtte háromszor célozgatni rájuk.
És mielőtt bárki félreértené, ezek között sok teljesen jogos igény van. Csak érdemes időnként végiggondolni, hogy mi magunk mennyire tudnánk megfelelni annak a meglehetősen összetett szerepleírásnak, amelyet a férfiak elé teszünk.
A női szerepek változásáról évtizedek óta beszélünk, és szerencsére egyre több lehetőségünk van eldönteni, hogyan szeretnénk élni. A férfiaknál ugyanez az átalakulás jóval kevesebb figyelmet kap, miközben a hagyományos elvárások mellé szépen felsorakoztak az újak is.
Ötven körül már a férfiak sem ugyanazt akarják
Az életközép különösen érdekes időszak ebből a szempontból. A nőknél a változókor körüli beszélgetések lassan túlmutatnak a hőhullámokon és eljutunk odáig, hogy az identitásunkról, a kapcsolatainkról és az újrakezdés lehetőségéről is szó essen. A férfiaknál ugyanebben az életkorban gyakran még mindig a sportautó, a fiatalabb barátnő és az életközépi válság sztereotípiái kerülnek elő.
Pedig ötven körül egy férfi is szembesülhet azzal, hogy a munkája már nem okoz akkora örömet, a gyerekei egyre kevésbé igénylik a jelenlétét, a szülei viszont egyre inkább.
A korábbi célok közül néhányat elért, másokról lemondott, és talán először van ideje megkérdezni magától, hogy a következő húsz évben mivel és hogyan szeretne foglalkozni.
Ezek a kérdések meglepően hasonlítanak azokhoz, amelyeket mi, nők is felteszünk magunknak. A különbség sokszor abban van, mennyire természetes beszélni róluk.
A WakeUp korábban már foglalkozott azzal, hogy ki számolja a férfiak könnyeit, vagy éppen a túrázás és a férfierő kapcsolatáról publikáltunk cikket. Mindkét téma fontos, engem azonban most az foglalkoztat, hogy vajon mennyire engedjük meg a férfiaknak a változást.
Ha egy ötvenéves nő új életet kezd, azt egyre gyakrabban ünnepeljük. Ha egy ötvenéves férfi teszi ugyanezt, hajlamosak vagyunk rögtön arra gyanakodni, hogy valami baj van vele, de minimum megkergült.
Milyen férfiakat nevelünk?
Három fiam van, így a férfiszerepekről való gondolkodás számomra régóta egészen gyakorlati kérdés. Sokszor eszembe jut, milyen útravalót kapnak tőlünk a fiúk, és mennyi minden múlik azon, amit otthon látnak a felnőttek kapcsolataiból.
Azt szeretném, hogy önálló, felelősséget vállaló férfiak legyenek, akik képesek kapcsolódni másokhoz, tisztelik a nőket, és közben saját magukat sem veszítik szem elől.
Hogy tudjanak dönteni, de szükség esetén változtatni is és ne gondolják, hogy az életük értékét kizárólag a fizetésük, a pozíciójuk vagy a teljesítményük határozza meg. Azt viszont már nem szeretném megmondani nekik, pontosan milyen férfiak legyenek. Erre remélhetőleg ők maguk találják meg a választ.
Az idei nemzetközi férfinap mottója ezért is tetszik. A jövő valóban mindannyiunké, és abban a férfiaknak is helyük van a saját elképzeléseikkel, döntéseikkel, olykor a tévedéseikkel együtt.
November 19-én tehát szerintem nyugodtan ünnepeljük meg őket. Nem szükséges hozzá különösebb ceremónia, és talán még a virágcsokrot is elengedhetjük. Bár ha belegondolok, lehet, hogy éppen azon lepődnének meg a legjobban, ha egyszer ők kapnának virágot.
