Van az a pont, amikor az ember már tényleg nem tudja eldönteni, hogy az internet éppen viccel, vagy komolyan gondolja azt, amit művel. Mi még az a generáció voltunk, akik novemberben száraz novembert tartottunk és egy egész hónapnyi hőstettnek éltük meg, hogy nem ittunk alkoholt. Majd decemberben a megkímélt májunkkal karácsonykor vígan borultunk mámorba, majd a fa alá. Marczinka Mátyás és Gyenge-Rusz Anett írása.
Az utánunk jövő generáció velünk ellentétben már minimalizálta az alkoholfogyasztását, így nekik új novemberi trendre volt szükség. Így találtak egy majdnem ugyanolyan nehéz feladatot, mint amilyen nehéz nekünk volt lemondani az alkoholról. Ők lemondtak az orgazmusról. Így jött létre az NNN, avagy a No Nut November.
A No Nut November során a fiatalok vállalják, hogy egy teljes hónapon keresztül nem maszturbálnak, és egyes szabályok szerint még a szexről is lemondanak. Első hallásra ártalmatlan hülyéskedésnek tűnhet. Csakhogy ha egy kicsit mögénézünk, sokkal érdekesebb kérdések merülnek fel: miért lett az önmegtartóztatásból internetes verseny, és mit árul el mindez a fiatalok szexualitásáról?
Mi az a No Nut November, és miért nem is olyan új, mint gondolnánk?
A No Nut November magyarul nagyjából orgazmusmentes novembert jelent. Bár tükörfordításban a mogyoró nélküli november sokkal pikánsabban hat. Az elnevezés az angol „nut” szlengkifejezésből ered, amely ebben az összefüggésben az ejakulációra, illetve az orgazmusra utal.
A kihívás lényege, hogy a résztvevők november 1. és 30. között tartózkodnak az önkielégítéstől.
Bizonyos változataiban minden orgazmus tiltott, függetlenül attól, hogy maszturbáció vagy partnerrel folytatott szexuális együttlét során történne. Mások kizárólag a pornófogyasztást vagy az önkielégítést hagyják el. Összességében nincs mindenki által elfogadott szabályrendszer. Az eredeti változat például nem feltétlenül tiltotta a partnerrel folytatott szexet.
Aki pedig azt gondolja, hogy ez valami egészen friss TikTok-őrület, annak van egy rossz hírünk: az NNN már jóval a TikTok világhódítása előtt létezett.
A Know Your Meme internetes mémarchívum szerint a kihívás elnevezése már 2011. november 3-án megjelent az Urban Dictionary oldalán. A kezdetben inkább viccnek szánt ötlet 2017 környékén kapott nagyobb lendületet a Redditen, a Twitteren és más közösségi felületeken.
Azóta minden novemberben újra előkerül, és az internet természetesen megcsinálta belőle azt, amihez a legjobban ért: kihívást, versenyt, mémeket és néha egészen abszurd szabályokat.
De miért akar valaki egy egész hónapig tartózkodni az orgazmustól?
A válasz összetettebb, mint elsőre gondolnánk. Van, aki egyszerűen szórakozásból csatlakozik. Mert a barátai is csinálják és jó poén, vagy mert kíváncsi arra, meddig bírja. Mások önfegyelmi gyakorlatként tekintenek rá. Úgy gondolják, hogy ha képesek harminc napig nemet mondani egy természetes késztetésükre, azzal bizonyítják saját maguknak, hogy uralják a testüket.
Vannak azok is, akik a túlzott pornófogyasztásukat vagy a számukra problémássá vált szexuális szokásaikat szeretnék megváltoztatni. Szép dolog, ha valaki felismeri, hogy egy szokása már zavarja a mindennapjait, a kapcsolatait vagy a mentális jóllétét, és szeretne ezen változtatni, az kifejezetten értékelendő.
November 5-e van, és az általunk megkérdezettek már mind elbuktak
Mivel kíváncsiak voltunk arra, hogy a fiatalok mennyire veszik komolyan ezt az egész novemberi önmegtartóztatást, gondoltuk, végzünk egy saját kutatást. Megkérdeztük a gyakornokainkat, valamint néhány kolléganő kamaszkorú gyerekét is, hogy állnak a No Nut November kihívással, vagy hallottak-e róla egyáltalán. Mind hallottak róla.
November 5-én kivétel nélkül minden megkérdezett azt válaszolta, hogy már megbukott a kihíváson.
Pedig még csak öt nap telt el a hónapból. Huszonöt pedig hátravan. Természetesen ez nem reprezentatív kutatás, és nem is szeretnénk messzemenő következtetéseket levonni néhány fiatal válaszából. Arra viszont talán tökéletesen rávilágít, hogy mekkora különbség lehet egy internetes kihívás népszerűsége és annak tényleges betartása között.
Mert az interneten könnyű nagyokat mondani az önfegyelemről, az akaraterőről és arról, hogy novemberben aztán biztosan nem történik semmi. A valóság azonban, úgy tűnik, ennél egy kicsit emberibb. Az eredmény pedig egyáltalán nem tragikus.
Sőt, talán éppen ez a legjobb az egészben. Hogy miközben az internet egy része halálosan komolyan veszi, ki meddig bírja orgazmus nélkül, a megkérdezett fiatalok válaszai arra emlékeztetnek, hogy a szexualitás nem feltétlenül működik naptár és külső szabályozás szerint.
Régen szégyelltük, ma versenyt csinálunk belőle
Talán ez az egész történet egyik legérdekesebb része. A maszturbáció évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül tabunak számított. Generációk nőttek fel úgy, hogy az önkielégítést bűnösnek, egészségtelennek vagy éppen erkölcstelennek bélyegezték. Ezen a téren Magyarországon is komoly változáson ment keresztül a társadalom hozzáállása.
Szegedi Gábor történész 2021-ben, a The Historical Journal folyóiratban megjelent tanulmányában azt vizsgálta, hogyan alakult át az önkielégítés társadalmi és szakmai megítélése a huszadik századi Magyarországon. A kutatás szerint különösen a Kádár-korszakban történtek jelentős változások. A korábbi, erősen elítélő szemléletet fokozatosan felváltotta egy elfogadóbb, szexológiai ismeretekre épülő megközelítés.
Magyarán hosszú időbe telt, mire a társadalom egyáltalán elkezdte elfogadni, hogy a maszturbáció az emberi szexualitás természetes része.
Most pedig ott tartunk, hogy az internet egy része ismét azt ünnepli, ha valaki nem csinálja. Persze önkéntesen lemondani valamiről nem ugyanaz, mint társadalmi tilalmat követelni. Ezt fontos különválasztani. De azért van ebben némi irónia.
Régen azt kellett titkolni, ha valaki maszturbált. Ma bizonyos internetes közösségekben azt kell bizonygatni, hogy nem teszi.
…és talán egyik sem feltétlenül egészségesebb hozzáállás a másiknál.
Most éppen attól lesz valaki igazi férfi, hogy nem veri ki?
Azért az internet kreativitása néha egészen lenyűgöző. Évtizedekig azt hallgattuk, hogy az igazi férfi mindig készen áll a szexre, lehetőleg minél több nővel, minél nagyobb sikerrel. Most meg ott tartunk, hogy egyes platformokon már az számít kemény legénynek, aki harminc napig nem nyúl magához.
Mondjuk, legalább a férfiasság mércéje változatos. Csak valahogy mindig ugyanazon testrész körül forog…
Az önmegtartóztatással egyébként semmi baj. Ha valaki kíváncsi rá, hogy milyen hatással van rá egy hónap maszturbáció nélkül, próbálja ki. Az ő teste, az ő döntése. A probléma inkább ott kezdődik, amikor ebből valamiféle erkölcsi fölényt kovácsolnak, és azt sugallják, hogy aki nem bírja, az gyenge, akarat nélküli vagy kevésbé férfias.
Különösen furcsa ez egy olyan korban, amikor egyébként is rengeteg fiatal férfi küzd azzal, hogy milyen elvárásoknak kellene megfelelnie. Meg amúgy is, valljuk be, a harmincnapos önmegtartóztatás alapjaiban véve senkit nem tesz jobb partnerré. Attól továbbra is lehet valaki figyelmetlen, önző vagy érzelmileg teljesen elérhetetlen. Egyébként kíváncsiak lennénk, hányan vállalnának ugyanilyen lelkesedéssel egy harmincnapos kihívást, amelyben minden nap őszintén kellene beszélniük az érzéseikről. Na, az már lehet, hogy valódi próbatétel lenne.
Ami igazán meglepő, hogy a fiatalok valóban kevesebbet maszturbálhatnak
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a mai fiatalok a korlátlan internethozzáférés és az egyetlen kattintással elérhető pornográf tartalmak világában sokkal aktívabb szexuális életet élnek, mint a korábbi generációk. A kutatások alapján azonban a helyzet korántsem ilyen egyértelmű.
Az Archives of Sexual Behavior folyóiratban megjelent amerikai kutatás a 2009-es és 2018-as országos szexuális magatartásfelmérések adatait hasonlította össze. Az eredmények kifejezetten érdekesek.
A 14–17 éves amerikai fiatalok körében azok aránya, akik az előző egy évben legalább egyszer maszturbáltak: 2009-ben 56 százalék volt, ugyanez a szám 2018-ban már csak 39,5 százalék volt.
Ez 16,5 százalékpontos csökkenés kevesebb mint egy évtized alatt. A felnőttek körében ugyanakkor nem történt hasonló változás. A 18–49 éveseknél az arány mindkét vizsgált évben körülbelül 73 százalék volt. Fontos hozzátenni, hogy ezek amerikai, önbevallásos adatok, és nem bizonyítják, hogy Magyarországon vagy a világ minden országában ugyanez történt. Ráadásul nem a maszturbálás gyakoriságát, hanem az adott évben legalább egyszer önkielégítést végzők arányát mutatják.
Ez azért is érdekes, mert miközben a társadalom egy része attól tart, hogy a fiatalok túlságosan szexuálisan aktívak, a rendelkezésre álló adatok között olyanok is vannak, amelyek éppen az ellenkező irányba mutatnak.
Nemcsak a maszturbáció tekintetében.
Az amerikai járványügyi hivatal, a CDC adatai szerint 1991-ben a középiskolások 54 százaléka számolt be arról, hogy életében már volt szexuális együttléte. 2023-ban ez az arány 32 százalék volt. Az európai kép árnyaltabb, mert a WHO nemzetközi HBSC-felmérése szerint a 15 évesek szexuális aktivitásában 2014 és 2022 között összességében inkább mérsékelt változás látszott, jelentős országonkénti különbségekkel. Vagyis nincs olyan egyszerű történet, hogy a mai fiatalok mindenhol és minden tekintetben kevesebbet szexelnek. De az sem igaz, hogy automatikusan egyre aktívabbak lennének.
Több pornó, kevesebb valódi tapasztalat?
Hogyan lehetséges, hogy miközben a szexuális tartalmak szinte korlátlanul elérhetők, bizonyos felmérések szerint a fiatalok tényleges szexuális aktivitása csökken? A Common Sense Media 2023-ban közzétett amerikai kutatása szerint a megkérdezett 13–17 évesek 73 százaléka látott már internetes pornográfiát.
A pornót látók több mint fele 13 éves koráig találkozott először ilyen tartalommal.
Ez elég beszédes adat. De van itt egy fontos különbség, miszerint a pornófogyasztás nem azonos sem a maszturbációval, sem a valódi szexuális kapcsolatokkal. Szóval attól, hogy valaki pornót lát, még nem következik, hogy rendszeresen önkielégítést végez, és az sem, hogy a látottakat a saját kapcsolataiban szeretné megvalósítani. Az viszont minden bizonnyal komoly probléma, ha egy fiatal a szexualitásról előbb tanul a pornóipartól, mint egy hiteles, őszinte és életkorának megfelelő beszélgetésből.
Mert a pornó alapvetően szórakoztatóipari termék, nem szexuális felvilágosítás.
Nem feltétlenül tanítja meg, mit jelent a kölcsönös beleegyezés, hogyan kell figyelni a másikra, vagy miként lehet beszélni a vágyainkról és a határainkról. Sokkal inkább azt mutatja meg, amit a készítői látványosnak és eladhatónak gondolnak. Ami biztos, hogy a fiatalok szexualitása sokkal összetettebb annál, mint amit néhány internetes mém alapján gondolnánk.
Tényleg egészségesebb lesz, aki harminc napig nem maszturbál?
Az NNN egyik legvitatottabb része, hogy bizonyos támogatói szinte csodaként beszélnek az önmegtartóztatásról. Jobb koncentrációt, több energiát, nagyobb önbizalmat, sőt hormonális előnyöket is tulajdonítanak neki. Csakhogy ezekkel az állításokkal érdemes óvatosan bánni.
2025-ben a The Journal of Sexual Medicine folyóiratban megjelent egy kifejezetten a No Nut November hatásait vizsgáló kutatás. A kanadai vizsgálatban 435 felnőtt válaszadó adatait elemezték az első mérési időpontban, a követéses vizsgálatban pedig 114-en vettek részt. A kutatók azt találták, hogy az önmegtartóztatás időszaka alatt a vizsgált szexuális jólléti mutatókban nem jelentkezett szignifikáns eltérés a kihívás résztvevői és a nem résztvevők között.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valaki személyesen ne érezhetné hasznosnak a kihívást. A vizsgálat mérete és időtartama sem teszi lehetővé, hogy minden hosszabb távú hatásról végleges következtetést vonjunk le. Azonban azt sem támasztja alá, hogy harminc nap orgazmusmentességtől automatikusan egészségesebbek, sikeresebbek vagy kiegyensúlyozottabbak leszünk.
A Planned Parenthood egészségügyi tájékoztatója szerint az önkielégítés természetes és általában biztonságos része lehet a szexualitásnak. Van, aki gyakran él vele, más ritkán, és olyan is akad, aki egyáltalán nem. Ezek önmagukban nem jelentenek problémát.
Akkor érdemes szakember segítségét kérni, ha valakinek a szexuális szokásai szenvedést okoznak, kényszeressé válnak, vagy tartósan akadályozzák az életét. A maszturbáció elhagyása viszont nem általános orvosi előírás. És az önkielégítés sem olyan kötelező tevékenység, amelynek hiánya önmagában egészségügyi problémát jelentene.
Amíg nem a teljesítménykényszer irányít, addig tök oké
A probléma ott kezdődhet, amikor egy internetes közösség elkezdi meghatározni, hogy mitől lesz valaki erősebb, értékesebb vagy éppen „igazi férfi”. Ha ez megtörténik, akkor már nem egyszerűen egy novemberi kihívásról beszélünk. Hanem arról, hogy valaki ismét kívülről próbálja megmondani, hogyan kellene viszonyulnunk a saját testünkhöz.
És ebből szerintem már volt éppen elég. Különösen a fiataloknak nincs szükségük arra, hogy a szexualitásuk újabb teljesítménykényszerré váljon. Így is rengeteg elvárásnak kell megfelelniük, amit a világ állít eléjük. Legyenek szépek, sikeresek, népszerűek, magabiztosak, legyen párkapcsolatuk, de közben ne legyenek túlságosan szexuálisak sem. Most pedig még azt is bizonyítaniuk kellene, hogy hány napig bírják orgazmus nélkül?
Nem attól lesz valaki érett, hogy harminc napig nem maszturbál. Hanem attól, hogy képes tudatos, felelős döntéseket hozni a saját testéről, és tiszteletben tartja saját és mások döntéseit is.
Talán sokkal többet érne harminc nap őszinte beszélgetés a szexualitásról, mint harminc nap internetes versengés arról, ki bírja tovább. Az iskolákban lehetne beszélni a beleegyezésről, a biztonságos szexről, a pornó és a valóság közötti különbségekről, az önismeretről, a vágyakról és a határokról.
Arról, hogy nem kell szégyellni a saját testünket.
De arról is, hogy senkinek nem kötelessége szexelni vagy maszturbálni csak azért, mert mások ezt tartják természetesnek. Mert végső soron nem az a lényeg, hogy valaki november 30-án büszkén kipipálhatja-e az internetes kihívást. Hanem az, hogy december 1-jén képes-e egy kicsit egészségesebben viszonyulni önmagához.
Mindenesetre talán bölcsebb lenne, ha a következő generáció nem azt tanulná meg, hogyan kell harminc napig elnyomni egy természetes késztetést, hanem azt, hogyan lehet harminc napon túl is szégyen, kényszer és megfelelési vágy nélkül viszonyulni a szexualitáshoz.
Elbuktál? Vagy csak ember vagy?
Az azért különösen vicces, hogy már az orgazmus is bukásnak számít. Képzeljük el, hogy valaki november 3-án ül az ágy szélén, és azon gondolkodik, hogy most akkor csalódást okozott-e az internetnek.
Reméljük, nem.
Elég szomorú lenne, ha már a saját hálószobánkban is láthatatlan zsűritagoknak próbálnánk megfelelni. Ráadásul olyanoknak, akik valószínűleg ugyanúgy megszegik a szabályokat, csak nem posztolnak róla.
Sokkal szexibb, ha valaki képes szégyen és megfelelési kényszer nélkül viszonyulni a saját testéhez. Ez már önmagában elég szép teljesítmény.
18+ Korhatáros tartalom
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!
