Pályáját a szexről nyíltan kommunikáló bloggerként kezdte. Ma már szexológusként tekint magára, de továbbra is a tabuk lebontása és az őszinte beszéd motiválja a munkáját. Ezt a szemléletet erősíti tavaly megjelent, Nyíltan a szexről című könyve is, amely alkalmat adott áttekinteni az eddigi útját. A szerzővel saját életéről, a könyvének mikéntjéről, valamint magáról Polilili jelenségről Gyenge-Rusz Anett készített interjút.

PoliLili napjainak legnagyobb részét most a kisfia körüli teendőkkel tölti. 

Külön hálás vagyok neki azért, mert egy nehéz éjszaka után, a rövid délelőtti alvást követően, kávéját álmosan kevergetve, de vállalta a beszélgetést. Sem a fáradtság, sem az online tér nem volt akadálya annak, hogy természetesen és lelkesen beszéljen a szakmájáról, saját megéléseiről és válaszoljon a merészebb kérdésemre is.

Gyenge-Rusz Anett: Hogyan született meg PoliLili, a szexről nyíltan kommunikáló blogger?

PoliLili: Az egész azzal indult, hogy terápiára jártam, és volt egy nagy fordulat az életemben: egyszer csak elkezdtem élvezni a szexet. A terapeutám pedig azt mondta:

„Azta, ez igen! Milyen jó lenne, ha más nők is látnák, hogy ez lehetséges. Írd le!”

Én amúgy is imádok írni, régebben működtettem egy titkos blogot, szóval a forma közel állt hozzám. Hobbiból indult, de közben volt bennem vállalkozói véna is: elég hamar elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehet ebből valami olyat kihozni, amit hosszú távon is csinálhatok, akár főállásban. Aztán jött a sokk: a blog egyik írása meglepően hamar nagy nyilvánosságot kapott. Először azt hittem, rosszul látom a statisztikát. Hirtelen még az (akkori) Index főoldalára is felkerültem. Ez egyszerre volt elképesztő és ijesztő: mi lesz ebből, mit fognak szólni, mennyire lehet ezt felvállalni?

Gyenge-Rusz Anett: Akkoriban a környezetvédelem területén dolgoztál, de közgazdász végzettséggel is rendelkezel. Nagy bátorságra vall, hogy pályát váltottál a szexedukáció irányába úgy, hogy nem volt mögötted ezzel összefüggő szakmai háttér.

PoliLili: Igen, és ez meg is nehezítette a pályaváltást. Úgy éreztem, egyszerre kell megtanulnom mindent: vállalkozást menedzselni, kommunikálni, szolgáltatást kialakítani. És az elején nagyon sokáig szinte ingyen csináltam. Stabilabb megélhetés gyakorlatilag csak a közelmúltban lett belőle.

Gyenge-Rusz Anett: Érdekes, hogy ez egybeesik azzal az időszakkal, amikor édesanya lettél.

PoliLili: Nálam a pénz kérdése erősen összefügg azzal, hogy van-e „miért”. Sokáig elég volt az, amennyi éppen volt. Aztán amikor megszületett bennem az elhatározás, hogy szeretnék gyereket, hirtelen konkrétabb céljaim lettek. Máshová került a fókusz, hiszen a gyereknek otthon, tér és biztonság kell.

Gyenge-Rusz Anett: Inspiráló, amit mondasz, mert úgy látszik, bármit fel lehet építeni: egy szexedukációs vállalkozást, egy házat, vagy amit szeretnél.

PoliLili: Igen, de erős hit is kell hozzá. Én például a könyvemnél éltem át igazán, mennyire stresszes a vállalkozói oldal: rövid idő alatt nagyon sok pénzt kiadni, rengeteg új dolgot megtanulni és mindeközben új emberekkel kerülni bizalmi helyzetbe.

Mintha a gyermekemet adnám ki a karomból.

Amikor a könyvvel kapcsolatban kaptam egy többmillió forintos árajánlatot, az mellbevágott. A vállalkozás sem való mindenkinek. Nekem sem volt egyszerű.

Gyenge-Rusz Anett: Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Emlékszel arra a pontra, amikor először tudatosult benned, hogy a szexualitásról beszélni tabu? És hogy te ezen változtatni szeretnél?

PoliLili: Két pillanat volt. Az egyik egy barátnős beszélgetéshez kötődik. Sétáltunk, és ő egyszer csak elkezdett a párkapcsolatában megélt szexről beszélni, olyan őszintén, ahogyan addig én még senkivel sem váltottam szót erről. Elmesélte például, hogy nem meri megérinteni a csiklójátegyüttlét közben, mert „az milyen már”. 

Én meg csak néztem, hogy hogyan lehetséges ez, és én miért nem tudok arról, hogy ilyen gátak léteznek egy hozzám közelálló emberben? Miért nem beszélünk arról, kinek mi megy, mi nem, kinek mi jó, mi nem. 

A másik pillanat Hoppál Bori, egy korábbi terapeutám előadása volt. Bori a punciról és a női szexualitásról beszélt kulturáltan, intelligensen, természetesen. Én meg ott ültem döbbenten a felfedezéstől, hogy így is lehet. Nem suttogva, hanem normál hangon, szégyen nélkül. Ott döntöttem el: én sem fogok többé suttogni, kieresztem a hangom.

Gyenge-Rusz Anett: Tehát szívügyeddé vált a szexről való őszinte kommunikáció.

PoliLili: Igen. És nekem már az is sikerélmény, hogy ezt csinálhatom. Persze, figyelek az emberekre, empatikus vagyok, de nem az első reakció a mérvadó, hanem a fejlődés hosszútávon. A munkásságommal senkit nem a pánikzónába akarok tolni, hanem a tanulás irányába.

Gyenge-Rusz Anett: A népszerűséged talán azzal is összefügg, hogy nemcsak a szex élvezetéről beszélsz nyíltan, hanem a nehézségeiről is.

PoliLili: Nekem ez valahogy természetes. Egyrészt azért, mert az önfeltárás számomra feldolgozás is. Másrészt azért, mert sok ember azt hiszi, hogy ha a szex nem tökéletes, akkor az csak kudarc lehet. Pedig teljesen normális, ha egy pasinaknem áll fel gombnyomásra, vagy ha a nő még nem nedvesedik be egy kis simogatástól. Közben az is van, hogy én magam is dolgozom ezen. A szexualitásom nem egy kész „termék”. A saját élvezetemhez való hozzáférés ma is munka. És azt hiszem, fontos kimondani: attól, hogy valaki szexológus, még nem lesz tapsra orgazmusa.

Gyenge-Rusz Anett: Már nemcsak szexológus, hanem anya is vagy. A szülés, a test változása mennyire befolyásolta a szexualitásodat?

PoliLili: A szülés sok mindenre hatással lehet, van, akinél pozitív fordulatot hoz, van, akinél nehézségeket teremt. Számomra a szülés jó élmény volt. A testképemmel korábban sem voltak problémáim. Ami nálam fókuszban van, az inkább az intimitás és a bizalom kérdése: mennyire merek közelengedni valakit.

Például a szülésnél is azt éltem meg, hogy érintést igazán csak a páromtól tudok elfogadni.

A szexben is jelen van ez a folyamat: idő kell, amíg a testem és az idegrendszerem megérti, hogy biztonságban vagyok, hogy itt és most vagyok, nem a múltban. És hogy szólhatok. Sokszor ez egy belső konfliktus. Van-e jogom a páromat kérdezni, irányítani? Megbántom-e, ha másképp esne jól és vannak közben kívánságaim? Aztán egyszer csak el tudom kezdeni élvezni, de néha olyan, mintha nem százszázalékosanérzékelnék mindent.

Gyenge-Rusz Anett: Milyen a tökéletes szex?

PoliLili: Él bennünk egy tévképzet ezzel kapcsolatban. Elvárjuk a szextől, azaz magunktól, hogy a csúcson legyünk, hogy jól teljesítsünk. Mintha az élvezet lenne a férfiság és anőiség fokmérője. Pedig az az igazság, hogy semmi sem lehet mindig tökéletes – sem a bejgli, sem a napunk, sem a testünk. Miért pont a szex lenne az?

Gyenge-Rusz Anett: A tökéletesség iránti vágy abból is fakadhat, hogy sokan pornón szocializálódnak. Mit gondolsz,az online kultúra hogyan hat a szexualitásunkra?

PoliLili: A pornó sokszor erősen torzít. Egy megrendezett, fikciós műfajról beszélünk. Tapasztalatom szerint a legtöbbeknek ez az egyetlen képe arról, milyen a szex. Tegye fel a kezét, aki látott más példát is ezenkívül! A romantikus műfajokat pedig ne is vegyük számításba, hiszen a takaró alatt, melltartóban csinálni ugyanolyan félrevezető. 

A filmben nem görcsöl be a szereplők vádlija, nem lesznek szomjasakközben, a nők nem menstruálnak, a férfiaknak nem lohad le nyalás közben a farkuk.

Pedig ezek teljesen emberi dolgok. A baj nem az, hogy létezik pornó, hanem az, ha valaki ezt összekeveri a valós szexszel. Ha úgy gondolja, „így kéne”, miközben a valóság sokkal esetlenebb, játékosabb és élőbb.

Gyenge-Rusz Anett: Valószínűleg ezek a tünetek már az önkielégítéssel való ismerkedés során megjelennek. Mit mondanál annak, aki most kezd ismerkedni a saját szexualitásával, legyen akár 15 vagy épp 30 éves?

PoliLili: A pornó nem tanít meg önkielégíteni sem. Az nem erre van. Ha valaki kapcsolódni szeretne a testéhez, jobban jár, ha néha leállítja a videót, és elkezdi figyelni: mit érzek most? Mi esik jól? Kísérletezni lehet különböző mozdulatokkal, ritmussal, nyomással. 

Az intimitást saját magaddal is megteremtheted.

Nem kell gyorsan „letudni”. Gyújts gyertyát,kezdj el mélyeket lélegezni, próbáld magadat másként megérinti, mint eddig. A másik fontos üzenet, hogy SZABAD önkielégíteni. Párkapcsolatban is. Ez nem „vesz el” a másiktólsemmit. A vágy nem úgy működik, mint egy csomag papírzsebkendő. Nem egy véges készlet, amit elhasználsz. Sőt, ha jobban ismered magad, könnyebb elmondani a párodnak is, mi a jó neked. Könnyebb felszabadulni. Ez kincs tud lenni.

Gyenge-Rusz Anett: Milyen kérdésekkel keresnek meg leggyakrabban a kliensek?

PoliLili: Sokan csak úgy jönnek, hogy „valami nem jó”, de nem tudják megfogalmazni, mi. Annyira tabu a téma, hogy nincs szókészletük, nincs rálátásuk. Ezért nehéz néha már az első lépés is: mi a kérdésem egyáltalán? 

Sok nő például azzal jön, hogy „miért nem kívánom eléggé”, „miért nem élvezem”,„miért akar a párom többet”, „miért érzem azt, hogy nekem valahogy nem megy”. 

A mélyebb rétege ezeknek a kételyeknek gyakran az, hogy a szexet teljesítményként élikmeg. Mintha mindannyiunknak egyformának kéne lenniebben. Én meg azt mondom: ne egyformák legyünk, hanem önazonosak. Nem kell másokhoz alkalmazkodni. Amit két ember csinál, az kizárólag rájuk tartozik. Persze lehetinspirálódni, de ha görcsösen olyanná akarsz válni, amilyenné szerinted kellene, abból elvárás lesz, és nehezebb felszabadulni.

Gyenge-Rusz Anett: És akkor szerinted milyen az „elég jó szex”?

PoliLili: Nekem az elég jó szex olyan, mint amikor egy boldog kisgyerek homokozik. Játszik. Kitalál valamit, aztán meggondolja magát. Élvezi a folyamatot. A szex is lehetne ilyen: kíváncsi, játékos, rugalmas. Persze figyelünk egymásra is, de először magunkra, mert, ha én nem figyelek arra, hogy nekem mi jó, akkor ki fog? Sokan belecsúsznak abba, hogy a szex arról szól, hogy a másiknak legyen jó. Mert az önértékelésük ettől függ. Nem fókuszálnak a saját gyönyörükre. Pedig alkalmanként az egyik fél épp „csak adni” akar, és nem kívánja azt, hogy őt is kényeztessék. Simán előfordulhat, hogy valaki ilyen hangulatban van. Ez nem tragédia.

Gyenge-Rusz Anett: 2025-ben jelent meg az első könyved Nyíltan a szexről címmel, rengeteg önvallomással, monológgal és párbeszéddel. Tudatos írtad bele ezeket, vagy így alakult?

PoliLili: Azt, hogy mi volt az eredeti terv, hagyjuk is. De igen, szándékosan kerültek a kötetbe. A könyv mellé járó kérdéskártyákhoz szerettem volna mintát adni, hogy tudják az olvasók, lehet a szexről nyíltan, mélyen, gúnyolódás és elviccelés nélkül beszélgetni. Mert az emberek ezt nem tudják elképzelni, ha nem volt még ilyen élményük. És akkor miért éreznének késztetést, hogy bevallják, akár csak önmaguknak, mire vágynak? 

Amikor csoportoknak tartottam Őszintén a szexről címmel beszélgetős estet, mindig úgy kezdtem, hogy magamról beszéltem, és nem azért, mert én vagyok a főszereplő, hanem mert meg szerettem volna mutatni: így is lehet erről gondolkodni, így is ki lehet mondani dolgokat, és nem történik baj. A könyvben a párbeszédek is ezt képviselik: példát mutatnak.

Gyenge-Rusz Anett: Művészetterapeuta is vagy, a könyvedet magad illusztráltad és a képeidhez gyakorlati feladatokat is adtál. A művészetterápiás eszközök hogyan kapcsolódnak a szexualitáshoz?

PoliLili: A művészetterápia kivesz az agyalásból, közelebb visz az érzésekhez, a tudattalanabb rétegekhez. Többféle művészeti ágat is bevonok a munkámba, használok asszociációs kártyákat, képeket, írást, rajzot, mert ezek új útvonalakat nyitnak.

És az is művészetterápia, amikor valaki olvas egy dialógust, és elkezd magára asszociálni. Az illusztrációkat is én készítettem a könyvem mellé válaszható, beszélgetésindító kártyacsomagok lapjaira, hogy ezáltal is segítsem a gondolkodást. Akvarellel kezdtem el dolgozni pár éve. Nem „szép képek” megalkotása a cél, hanem hogy kifessekmagamból valamit. Nálam az alkotás gyakran hoz „aha” élményeket. Nem old meg mindent, de átlendít.

Gyenge-Rusz Anett: Említetted a kártyacsomagokat. Háromfélét készítettél, attól függően, hogy önmagunk, a párunk vagy a barátaink körében szeretnénk megválaszolni soha fel nem tett kérdéseket. A saját paklimból húztam egy lapot, ez a kérdés áll rajta. „Ha csak egyetlen új helyszínt próbálhatnál ki, mi lenne az?”

PoliLili: Én nagyon szeretem az új helyszíneket, sok jó élményem kötődik spontán, félig nyilvános helyekhez. De nincs álomhelyszín. Nekem inkább a spontaneitás, a „rosszalkodás” izgalma fontos.

Gyenge-Rusz Anett: Akkor bárhol jó?

PoliLili: Most kicsit bárhol. (Nevet.) De mondok valami vicceset: jelenleg a vágyott helyszín a hálószobánk. Mióta anya vagyok, az sem mindig elérhető.

Gyenge-Rusz Anett