Hajnali egy van, alvás helyett újra és újra lejátszuk a szituációt, amit csak át kellene beszélni még egyszer valakivel. A barátnőnket már késő felhívni, a párunk alszik, amúgy is elmondtuk neki már kétszer, és harmadszor már érthetően kevesebb lelkesedéssel hallgatna végig. Az AI-nak viszont nincs szüksége alvásra, türelemre vagy megfelelő pillanatra. Válaszol, kérdez, figyel arra, amit mondunk, és ha rendszeresen használjuk, jó eséllyel az előzményeket is ismeri. Kényelmes. Néha már gyanúsan kényelmes. Pagonyi Adrienn írása.
Az Economx AI Summit szeptemberi előadásain sok szó esett arról, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a munkát, az üzleti életet, az oktatást és lassan minden mást, amit eddig kizárólag emberinek gondoltunk. Dr. Rövid Irén szociológus és Tari Annamária pszichoanalitikus előadása egy ennél is személyesebb területre vitt. Arra, hogyan változik a kapcsolódásunk egymáshoz, amikor már egy gép is képes megadni a figyelem és a megértettség élményét.
Ez jóval közelebb van hozzánk, mint elsőre gondolnánk. Nem kell hozzá futurisztikus robotpartner vagy valamelyik disztópikus sorozat következő évada. Elég egy frusztráló helyzet és egy este, amikor jól esne valakivel beszélgetni.
Amikor az asszisztensből lelki társ lesz
Rövid Irén az AI Summiton a Randivonal.hu-val közösen készített friss kutatás eredményeit mutatta be. A 2026 augusztusában végzett felmérésben 1030 Randivonal-felhasználó vett részt, az adatokat nem és korcsoport szerint a KSH népességadatai alapján súlyozták. A teljes mintában a válaszadók 84 százaléka információforrásként, 60 százaléka asszisztensként tekint a mesterséges intelligenciára.
Minden negyedik megkérdezett számára beszélgetőpartner is, minden tizedik pedig lelki társként gondol rá.
A korosztályok közötti különbség már jóval érdekesebb. A 20–29 éves szinglik több mint kétharmada barátként is tekint az AI-ra, egyharmaduk pedig lelki társként vagy akár szerelmeként gondol rá. A 30–39 évesek között ez utóbbi arány 8 százalék, negyven év fölött 3–5 százalék. A számokból látszik, milyen gyorsan változhat maga a kapcsolatról alkotott fogalmunk is. Ami az egyik generáció számára egy jól használható program, a másik életében már érzelmi szerepet kaphat.
Ehhez persze az AI-nak vannak egészen kiváló adottságai. Bármikor elérhető, nem kell mérlegelni, alkalmas-e az időpont, és nem fárad bele a történetünkbe akkor sem, ha mi még mindig ugyanott tartunk benne. A magány miatt az AI-hoz forduló válaszadók 38 százaléka úgy érzi, a gép jobban megérti őt, mint az emberek, körülbelül minden harmadik pedig azt mondta, jobban ismeri őt, mint a saját családja.
Ezen a ponton már nehéz egyszerű technológiai szokásként nézni a jelenségre. A megértettség nagyon emberi igény, és az élmény attól még valóságos lehet, hogy a másik oldalon egy algoritmus működik. Az AI Summiton Rövid Irén is innen vitte tovább a gondolatot. Egy hús-vér partnernek ma már olyan társsal is össze kell mérnie magát, aki mindig meghallgat, nem fárad el, emlékszik arra, amit korábban mondtunk, és akkor érkezik, amikor szükségünk van rá.
Az emberi kapcsolatok egyik kellemetlen tulajdonsága, hogy vannak bennük emberek
Tari Annamária ugyanezen a rendezvényen a kapcsolódás másik oldaláról beszélt. Az AI-t „szintetikus kapcsolódási lehetőségként” írta le, amely akár menekülési útvonalat is kínálhat a nehezebb emberi helyzetekből.
Egy hús-vér kapcsolat valóban nem a kényelem netovábbja. A másik embernek saját élete van, ezért időnként rosszkor telefonál, máskor pont akkor nem ér rá, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá. Félreérthet valamit, megsértődhet, lehet rossz napja, és egészen indokolatlan módon saját véleménye is van. Ráadásul a figyelem kölcsönös műfaj, előbb-utóbb nekünk is végig kell hallgatnunk, mi történt vele.
Ezek az apró és nagyobb súrlódások Tari Annamária szerint fontos szerepet töltenek be abban, ahogyan megtanulunk kapcsolatban lenni. Konfliktusokat rendezünk, alkalmazkodunk egymáshoz, kompromisszumokat kötünk, időnként hibázunk, majd megpróbáljuk ezeket helyrehozni. Az emberi kapcsolataink ezekkel a tapasztalatokkal együtt formálnak bennünket. Az AI egészen más helyzetet teremt.
A beszélgetésben csak ránk figyel és nem hoz magával egy másik életet, amelyhez nekünk is viszonyulnunk kellene. Hiányzik belőle a másik ember különállósága, pedig a valódi kapcsolatok jelentős része éppen annak elfogadásából áll, hogy a velünk szemben ülő embernek saját vágyai, határai, félelmei és szempontjai vannak.
A különbség hosszabb távon válhat igazán érdekessé. Ha megszokjuk, hogy mindig rendelkezésünkre áll egy türelmes, ránk hangolt beszélgetőtárs, az emberi kapcsolatok természetes nehézségei könnyen még fárasztóbbnak tűnhetnek. Egy rosszul sikerült randi után különösen vonzó lehet hazamenni ahhoz, aki biztosan érti, mit akartunk mondani. Ezen a ponton a technológia már nemcsak segít feldolgozni a kapcsolatainkat, hanem lassan viszonyítási ponttá is válhat hozzájuk.
Társaság és magány ugyanabban a szobában
A kutatásban az AI-ra barátként vagy lelki társként tekintő szinglik több mint kétharmada számolt be arról, hogy mindig vagy többnyire magányosnak érzi magát. Azok között, akik nem adnak ilyen emberi szerepet a mesterséges intelligenciának, ez az arány körülbelül 54 százalék.
Az adatokból nem derül ki, merre mutat az oksági kapcsolat. Könnyen elképzelhető, hogy az erősebben megélt magány miatt válik vonzóbbá az AI társasága. A Randivonal korábbi, közel 2100 felhasználó részvételével végzett kutatása már az év elején azt mutatta, hogy minden ötödik párkereső fordult mesterséges intelligenciához a magány enyhítésére. Az új eredmények inkább arra világítanak rá, hogy a folyamatosan rendelkezésre álló digitális társaság mellett is megmaradhat az emberi kapcsolatok hiánya.
A magány miatt az AI-hoz fordulók közel 40 százaléka tart attól, hogy a mesterséges intelligencia idővel kiválthatja a személyes kapcsolatokat. Van tehát egy technológia, amelyhez éppen azért fordulunk, mert kapcsolódásra vágyunk, miközben attól is félünk, hogy túl sok helyet foglalhat el abból a térből, ahová eredetileg embereket szeretnénk.
Az AI Summit előadásain érthetően sokszor került szóba, mely feladatokat vesszük majd le a saját vállunkról a mesterséges intelligencia segítségével. Adminisztrációt, keresést, elemzést, rutinfeladatokat szívesen átengedünk neki, ha ezzel időt nyerünk. Rövid Irén és Tari Annamária előadása után azonban a kapcsolódás kérdése maradt velem. Itt már jóval nehezebb meghúzni azt a határt, ahol a segítség egyszer csak helyettesítéssé válik.
A mesterséges intelligencia várhatóan egyre jobb beszélgetőtárs lesz. Többet fog tudni rólunk, emlékezni fog a korábbi beszélgetésekre és egyre pontosabban reagál arra, amire éppen szükségünk van. Ezzel párhuzamosan egy valódi ember továbbra is elfárad, félreért, időnként rosszul reagál, és lesznek saját igényei is. Ebben nincs különösebb technológiai verseny, két egészen eltérő kapcsolódási formáról beszélünk.
Nem azt mondom, hogy hajnali háromkor, egy kisebb elmebaj közepén ne nyúljunk az AI-hoz. Csak néha jusson eszünkbe, hogy az az ember, aki félreért, rosszkor szól közbe, vagy nem azt válaszolja, amit hallani szeretnénk, talán éppen attól valódi, hogy nem ránk van szabva. Vagy igen, csak máshogy.
