Sok helyen még mindig egy kupica pálinka a vendégség belépője, és sértődés lesz belőle, ha valaki nem kér. Közben egyre többen rendelnek alkoholmentes koktélt, figyelik, mennyit isznak, nem mindenki akar másnap fejfájással ébredni. Vajon tényleg megváltozott a viszonyunk az alkoholhoz, vagy csak újabb okokat találtunk arra, hogy egymás poharának fenekére nézegessünk a sajátunk helyett? Gyenge-Rusz Anett írása.
A magyar vendégfogadásnak vannak megkérdőjelezhetetlen alapszabályai. Az egyik ilyen, hogy ha vendég érkezik, előkerül a pálinka.
Lehetőleg házi, és lehetőleg olyan, amelynek az eredetét csak a készítője ismeri, de a házigazda, mindettől függetlenül meg van róla győződve, hogy gyógyhatású készítménnyel kínálja az egybegyűlteket. Jó torokfájásra, fertőtlenít, megindítja az emésztést. Ha egyik sem működik, legalább nem fázol meg – hangzik az érvelés, miközben már töltik is a következő adagot.
A visszautasítás külön műfaj. Aki nem kér, annak általában magyarázkodnia kell. Vezet? Ugyan, egy kupica nem számít! Gyógyszert szed? Akkor majd máskor. Nem szereti? Hát olyat még nem hallottunk!
Persze nem minden családban zajlik így a vasárnapi ebéd, de aligha vagyok egyedül azzal az élménnyel, hogy
Magyarországon az alkoholfogyasztás visszautasítása néha nagyobb társadalmi esemény, mint maga az ivás.
Régen a bulihoz kellett, ma már a másnap miatt nem
Szüleink és nagyszüleink közül sokan olyan közegben nőttek fel, ahol az alkohol szinte minden összejövetel szerves része volt. Esküvőn, névnapon, disznótoron, munkahelyi karácsonyon, nyaraláskor. A férfiak között pedig méginkább erős volt az a szokás, hogy az ivás a közösséghez tartozás része, a visszautasítás pedig alapos magyarázatra szorult. Aki nem ivott, az lehetett sofőr, beteg, gyógyszeres kezelés alatt álló vagy éppen antialkoholista. Az, hogy egyszerűen nincs kedve, nem volt elég jó indok.
A fiatalabbak közül sokan már másképp állnak ehhez.
Az ő köreikben egyre népszerűbb alkoholmentes koktélt kérni, és már nem feltétlenül kell kínosan éreznie magát annak, aki egy buliban nem akar inni. A másnap reggeli edzés, a munka, a sport vagy szimplán a jó közérzet is lehet fontosabb, mint az, hogy hajnalban még egy körrel megtoldjuk az estét.
Persze, azért ne essünk túlzásba, a fiatalok sem élnek kolostori remeteéletet. A magyar kamaszok alkoholfogyasztásával kapcsolatban egyáltalán nincs okunk hátradőlni. A 2024-es ESPAD-felmérés 37 európai országban a 15-16 éves diákok körében végzett vizsgálatot, több mint 113 ezer résztvevővel. A hosszú távon összehasonlítható országokban az alkoholt már kipróbálók aránya az 1995-ös 88 százalékról 2024-re 74 százalékra csökkent. Ez elsőre biztató. A magyar eredmény viszont már kevésbé az.
A felmérésben részt vevő hazai 15-16 évesek 91 százaléka fogyasztott már alkoholt, 22 százalékuk pedig a megelőző hónapban legalább egyszer részeg volt.
Vagyis hiába beszélünk arról, hogy a fiatalok egy része tudatosabban viszonyul az alkoholhoz, Magyarországon még mindig nagyon korán találkoznak ismerkednek meg vele. Ez azért nem egy olyan hagyomány, amelyet feltétlenül tovább kellene örökíteni.
A nagypapa iszik többet? Nem biztos.
Ha generációs különbségekről beszélünk, könnyű belecsúszni abba a kényelmes elképzelésbe, hogy az idősebbek isszák a pálinkát, a fiatalok pedig már csak a gyömbéres kombuchát.
A KSH 2025-ös adatai azonban árnyalják ezt a képet. A magyar 18-34 évesek 24,1 százaléka absztinens, a 65 év felettieknél viszont 42,4 százalék ez az arány. Vagyis az idősebb korosztályban jóval többen vannak azok, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. Ebből persze nem következik, hogy a fiatalok minden helyzetben többet isznak, vagy hogy a nagyszülők lennének a józanság bajnokai.
Az életkor, az egészségi állapot és az élethelyzet is sokat számít. A statisztika mindenesetre nem igazolja azt a történetet, amelyben a fiatalok már mind alkoholmentesen élnek, az idősebbek pedig még mindig a pálinkás üveg körül gyülekeznek.
Az amerikai Gallup 2025-ös felmérése egy másik érdekes különbségre világít rá. A 18-34 éves amerikai fiatalok 66 százaléka egészségtelennek tartja a mérsékelt alkoholfogyasztást is. Az 55 év felettiek körében ez az arány 48 százalék. Ez már inkább árulkodik a hozzáállás változásáról. Úgy tűnik, a fiatalabb felnőttek között többen vannak, akik megkérdőjelezik azokat a régi beidegződéseket, amelyek szerint egy pohár bor vacsorához kifejezetten egészséges, a pálinka pedig szinte gyógyszer.
A magyar és az amerikai adatokat természetesen nem szabad összemosni. Más ország, más társadalmi környezet, más kultúra. Az eredmények tükrében azonban látható: az alkoholhoz való viszony nem állandó, és a korábbi generációk szokásai sem feltétlenül öröklődnek tovább változatlanul.
A józanság is tud divatos lenni
Az utóbbi években egyre többet hallani a sober curious kifejezésről. Ez nagyjából azt jelenti, hogy valaki elkezdi megkérdőjelezni a saját alkoholfogyasztási szokásait, és kíváncsi arra, milyen lenne kevesebbet inni vagy akár teljesen alkohol nélkül élni. Nem kifejezetten a függőségről van itt szó, és nem is arról, hogy valaki örök életére absztinenciát fogad. Van, aki csak kipróbálja, milyen egy hónap pia nélkül. Mások egyszercsak rájönnek, a péntek esti négy-öt ital után már nem annyira szórakoztató a szombat.
Az alkoholmentes italok piaca is reagált erre.
Ma már nem kell beérni egy pohár narancslével, ha valaki nem akar alkoholt fogyasztani. Alkoholmentes gin, bor, sör és egyre kreatívabb koktélok közül lehet választani. Nyilván a marketingcégek erre a jelenségre is ráugrottak. Korábban azt próbálták eladni, hogy egy jó este elképzelhetetlen alkohol nélkül, most pedig azt, hogy a tudatos életmódhoz prémium alkoholmentes italra van szükségünk. A végén meg kb. ugyanannyit költünk, csak más van a pohárban.
Azért azt se felejtsük el, hogy az alkoholmentes életmód is könnyen válhat újabb versennyé. Ki bírja tovább, ki mennyire tudatos, ki mennyire él tiszta életet. Alapvetően nem a versenyhelyzet a probléma, főleg, ha ezzel a fiatalok egymást tudják motiválni. A gond inkább az, hogy ez nem saját maguknak, hanem megintcsak a külvilágnak szól.
Én sem ásványvízzel kezdtem a hétvégéket
Mit érne a téma kifejétse anélkül, hogy a saját bőrömet is vásárra vinném? Álljon itt a személyes példám. Anno 1991-ben születtem, vagyis a millenniál generációhoz tartozom. Középiskolában kezdtem ismerkedni az alkohollal. Hajmeresztő ötletek és bénázások árán, de végül belejöttem a dologba és néhány évre a hétvégéim elengedhetetlen részévé vált.
Akkoriban jól bírtam szinte bármilyen piát.
Legalábbis ezt gondoltam magamról. Gyors az anyagcserém, könnyen tudtam sokat inni, és egyszer sem fordult elő, hogy magatehetetlenül fetrengtem volna valahol, vagy másnap ne emlékeztem volna előző estére. Utólag persze nem gondolom, hogy ez különösebb teljesítmény lett volna. Akkoriban egyszerűen így működtünk, nem sokat filozofáltunk azon, mi kerül a pohárba. Már mindegy, legalább van mit mesélni…
Aztán nagyjából tíz évre szinte teljesen kimaradt az ivás az életemből. Különböző okok miatt nem, vagy csak rendhagyó alkalmakkor ittam valamit, abból is keveset. Szépen elszoktam tőle, és később már egy kisebb mennyiség is könnyen megütött.
Egy idő után viszont azt vettem észre magamon, hogy a „nem iváshoz” kezdek valamiféle erkölcsi fölényt társítani.
Mintha attól, hogy nem kérek az alkoholból, automatikusan jobb ember lennék. Tudatosabb, egészségesebb, fegyelmezettebb. Pedig hát a francot! Az elmúlt évben elengedtem ezt a görcsös ragaszkodást. Nem jelentettem be ünnepélyes keretek között, hogy „emberek, mostantól újra iszom”, csak nem akartam tovább azon gondolkodni, hogy mit kellene gondolnom az alkoholról.
Ha főzés mellé jólesik egy pohár bor, iszom.
Ha egy csillagfényes estén kiülök a teraszra, és megkívánok valamit, töltök magamnak. Hétvégi buliban is előfordul, hogy iszom pár pohárral. Azt is sikerült kiderítenem, hogy a száraz fehérbor az én barátom. Hogy ez jó döntés-e, vagy követendő példa, azt nem tudom, hülyeség is szeretném annak beállítani. Az alkohol egészségügyi kockázatai attól még valósak, hogy nekem éppen jólesik egy-két deci bor.
De már nem érzem szükségét annak, hogy a nem ivással bizonyítsak valamit magamnak vagy másoknak.
Nem jön rám pszichoszomatikus viszketés, ha nincs egy bontott üveget a hűtőben, és nem fogok üvegszámra ismeretlen eredetű házi pálinkákat magamba dönteni. Egyszerűen azt nézem, mi esik jól, és közben igyekszem hallgatni testem jelzéseire. Mindenesetre sokkal kényelmesebb így, mint állandóan azt figyelni, éppen melyik táborhoz tartozom.
Azért a pálinka még nem gyógyszer
Itt kapcsolódunk vissza az egészségügyi kockázatokra. A WHO álláspontja elég egyértelmű: nincs olyan alkoholfogyasztási szint, amely teljesen kockázatmentes lenne. Az alkohol többek között daganatos betegségek kialakulásához is hozzájárulhat, és nem csak azoknál jelent egészségügyi kockázatot, akik rendszeresen nagy mennyiséget fogyasztanak. Ezt érdemes komolyan venni, még akkor is, ha a vasárnapi ebédnél a nagybácsi szerint a vörösbor tesz legjobbat a vérkeringésnek.
A rendszeres „nagyivás”, az alkalmankénti túlzott alkoholfogyasztás és a ritka, kisebb mennyiségű fogyasztás természetesen nem ugyanaz a kategória. A kockázatok is eltérőek, de a teljes biztonság ígéretét egyik esetben sem érdemes elhinni. Ami viszont továbbra is furcsa, hogy az egészségügyi figyelmeztetések ellenére milyen természetesen próbáljuk rábeszélni egymást az ivásra.
Nem kell mindenkinek ugyanúgy innia
A generációs különbségekről szóló beszélgetésekben hajlamosak vagyunk egymást minősíteni. Az idősebbek szerint a fiatalok már „nem bírják úgy”, a fiatalabbak szerint pedig az előző generációk kezelték túl könnyedén az alkoholizálást.
A millenniálok pedig valahol a kettő között próbálnak egyensúlyozni, miközben úgy érzik, valahogy már a másnaposság is tovább tart, mint régen.
Mindenkinek megvan a maga története. Van, aki soha nem szerette az alkohol ízét, más egészségügyi okból nem iszik, és olyan is akad, aki korábban túlzásba vitte, ezért ma már teljesen kerüli. Megint más időnként szívesen elfogyaszt egy pohár bort. Nem gondolom, hogy bárkinek magyarázkodnia kellene ezek miatt. Aki nem iszik, annak nem kell bizonygatnia, hogy ettől tudatosabb vagy egészségesebb. Aki pedig iszik, annak sem kell minden pohár mellé önigazolást gyártania. És itt természetesen nem azokról beszélek, akik súlyos alkoholizmusuk következtében önmagukra, a környezetükre, szeretteikre jelentenek veszélyt.
De azt jó lenne végre megtanulni, hogy a visszautasított pálinka nem személyes sértés, sehol senkinek nem kötelező alkoholt fogyasztani mások kedvéért. És ez fordítva is igaz. Ha marhapörkölt főzés közben megkívánunk egy kis vörösbort, nem kell Mekka felé fordulva bal kezünkben rózsfüzért morzsolgatni, míg a jobbal a szánkhoz emeljük a poharat.
Szóval, lehet a pálinkát kínálgatni, csak fogadjuk el azt is, ha valaki inkább egy pohár tonikkal, ne adj’ Isten, vízzel indítana.
Cheers!
