Nyári este volt, csendes, lassú. Megcsörrent a telefonom: Gyere át, kapsz tőlem valamit! Egy óra múlva ott ültünk a kertjében, egy pohár borral a kezünkben a tűz körül, és ő mesélni kezdett. A tűzről, amit ajándékba kaptam tőle. Tűzoltóként értette a lángok nyelvét. Arról beszélt, miért ilyen a színe, mikor reped meg a fa, hol nyílik majd újabb lyuk az izzásban, hogyan változik az égés intenzitása. A tűz a látványon túl élő, lélegző jelenlétté alakult, amelyet azóta is a szívemben őrzök, mint életem eddigi legszebb ajándéka. Esztergomi Kata visszaemlékezése a Tűzoltók napja alkalmából.
Talán ezért is különös számomra a Tűzoltók napja, amelyet Magyarországon minden évben május 4-én ünneplünk, Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napján. 1991 óta ezen a napon hajtunk fejet azok előtt, akik akkor indulnak el, amikor mások menekülnek. Tüzet oltanak, életet mentenek, értéket védenek, és sokszor a saját biztonságukon túlmutatóan elkötelezettek mások felé.
De ki is volt Szent Flórián?
A hagyomány szerint a III–IV. században élt római katonatisztként a mai Ausztria területén, és keresztény hite, valamint a rábízottak iránti hűsége miatt vállalta a vértanúságot. Az emberek idővel úgy tekintettek rá, mint aki a lángokkal és a vizek erejével szemben is oltalmazó jelenlétet képvisel. Gyakran ábrázolják katonai öltözetben, vödörrel a kezében, amint vizet önt egy égő házra, mely egyaránt ott jelenti a fizikai cselekvést és a védelem ígéretét. Így kapcsolódott hozzá természetesen a tűzoltók hivatása, ezért lett Szent Flórián napja az a dátum, amikor a tűz közelében dolgozó, nagyon is mai „oltalmazókra” figyelünk.
A hivatásos tűzoltók mindennapjairól, az ország különböző tűzoltó-parancsnokságairól bővebben a katasztrófavédelem honlapján lehet tájékozódni: Hivatásos tűzoltó-parancsnokságok.
„Tűzoltó leszel, s katona”
Még ma is sok gyerek választja a tűzoltó szakmát, amikor megkérdezik tőle, mi szeretne lenni, ha egyszer felnő. A tűzoltó szerepe látványos, mégis egyértelműen a „jók” oldalán áll. A gyerekek számára az, aki a vészhelyzetbe érkezik, és rendet teremt, különleges vonzerőt hordoz. S ki ne szeretne segítő, jelenlévő, bátor figurává válni?
De talán egy mélyebb réteg is kapcsolódik ehhez a vonzódáshoz.
A gyerekek érzékenyen reagálnak arra, ha valaki képes odafordulni ahhoz, ami félelmet kelt. A tűzoltó a veszélyeshez is közel tud menni. Ismeri a tűz viselkedését, látja az összefüggéseit, tudja, mikor kell gyorsan cselekedni. Kapcsolatban marad valamivel, ami másoknak csak fenyegető élmény.
Az az este, amivel a gondolataimat kezdtem is ilyen tanító pillanat lett.
A tűz közelében ültünk, az „én tűzoltóm” pedig teljes figyelemmel fordult a lángok felé. Számomra akkor vált a tűz valódi ajándékká. Tüzet kaptam, de ezzel együtt figyelmet, tudást és új nézőpontot is. Bevezetést abba, hogyan lehet másképp ránézni valamire, ami addig magától értetődőnek tűnt.
A tűz ugyanakkor élő jelenlét benyomását is kelti. Mozog, reagál, alakul, és nincs két egyforma pillanata. Nézzük, és közben bennünk is megváltozik valami. Lelassul a figyelmünk, elmélyül a tekintetünk. Könnyű belefeledkezni a láng látványába, és hosszú percekig ott maradni vele. Valami meditatív jelenik meg ilyenkor, egy nagyon régi tapasztalat emléke, amely túlmutat a szavakon.
Azóta, ha tüzet látok, tudatosan figyelek.
Észreveszem, hol erősödik, hol szelídül. Keresem, mit mesél a mozgása, a színe, a hangja. Közben egyre tisztábban érzem, hogy nemcsak a külvilágban létezik tűz, az bennünk is jelen van a szenvedélyben, indulatban, életerőben. Olyan erő ez, amely hatalmas energiát hordoz, és formát keres.
Külső vagy belső tűz?
A külső tűz kezelését a tűzoltók egész életükön át tanulják. A belső tüzünk megismerését jó esetben valamennyien. A Tűzoltók napja nekem arról is szól, hogy értékeljük ezt a tudást és jelenlétet. Elismerjük azt a bátorságot, amely képes közel maradni ahhoz, ami félelmet kelt. Megbecsüljük a képességünket, amely egyszerre törekszik érteni és cselekedni.
Ezen a napon azok felé fordul a figyelem, akik jól ismerik a láng természetét. Akik munkájukban naponta találkoznak a tűzzel, és közben emberi sorsokkal is. Emlékeztetjük magunkat arra, hogy tanulhatunk tőlük. Tanulhatunk kapcsolatban maradni az erőinkkel, a félelmeinkkel, a belső és külső tüzekkel.
Elég hozzá néha egy este. Egy pohár bor, egy csendes beszélgetés, egy történet, amely lassan lángra kap bennünk, és hosszú időre velünk marad.
