Az elmúlt időszak eseményei három különböző területen dolgozó, eltérő háttérrel rendelkező embert állítottak a nyilvánosság reflektorfényébe. Egy bírót, egy rendőrtisztet és egy informatikust. Bár történetük, eszközeik és a rájuk nehezedő nyomás természete különböző, Laczó Adrienn, Szabó Bence és Hrabóczki Dániel (Gundalf) fellépése egyazon tőről fakadhat. A rendszerrel szembeni morális és szakmai meghasonlásból. Marczinka Mátyás elemzése.
A rendelkezésre álló szövegek alapján kirajzolódik egy minta, amely az állami intézmények, mind az igazságszolgáltatás, rendőrség, titkosszolgálatok függetlenségének sérülésére mutat rá.
Nézzük a tényeket röviden, hogy kinek mivel foglalkozott és mivel járult hozzá a rendszer pilléreinek lerombolásához, valamint a motivációjuk, amiért a nyilvánosság elé álltak:
Laczó Adrienn
Bíró, tanácselnök 24 év után lemondott bírói tisztségéről. Az igazságszolgáltatás függetlenségének és minőségének elvesztése, lelkiismereti válság. Derül ki a telex.hu interjújából.
Szabó Bence
Kiemelt nyomozó (NNI). Leszerelt, és a nyilvánosság elé tárta a belső visszaéléseket. A törvény előtti egyenlőtlenség, a nyomozások pártpolitikai irányítása, a titkosszolgálati nyomás.
Hrabóczki Dániel
Informatikus (Tisza Párt). Dezinformálta az Alkotmányvédelmi Hivatalt, majd a sajtóhoz fordult. Önvédelem a titkosszolgálati beszervezési kísérletekkel és az állami propagandával szemben. Minderről a 444.hu interjúban beszélt.
Közös mintázatok a történetekben
Bár a három történés között sok esetben évek teltek el, ha valaki megnézi mind a három interjút, és mélyebbre ás, akkor több hasonlóságot is felfedezhet.
Az állam és a pártérdek összemosódása
Mindhárom beszámoló alapállítása, hogy az állami gépezet nem a közjót, hanem egy szűk politikai csoport érdekeit szolgálja. Szabó Bence esetében a titkosszolgálat (AH) nyomást gyakorol a rendőrségre egy ellenzéki párt (Tisza Párt) informatikusainak vegzálása érdekében. Hrabóczki Dániel története ezt a célpont szemszögéből erősíti meg.
A belső ellenállás letörése
Laczó Adrienn esete rámutat, hogy az intézményrendszeren belüli függetlenségi törekvéseket adminisztratív és pénzügyi zsarolással (pl. a bírói béremelés szervezeti átalakításokhoz kötése) próbálják felszámolni. Szabó Bence elmondása szerint a tisztességes nyomozói munkát („árnyéknyomozás”) a felettesek akadályozták meg.
Aszimmetrikus küzdelem
A hatalom reagálása minden esetben erőteljes és egzisztenciális fenyegetést hordoz. Szabó Bencénél és Hrabóczki Dánielnél is házkutatásokat, adathordozók lefoglalását és gyanúsításokat (hivatali visszaélés, illetve fegyvergyártás) alkalmaztak.
Azonban mit is jelent a hazát szolgálni?
Mindegyik történet más és más, mindegyik mögött más motiváció állt, azonban a sorsuk mintha mégiscsak közös lenne. Igazságérzetből vagy talán valami másból mindhárman a nyilvánosság elé álltak és elmondták mindazt, amit sokan csak sejtettek.
„Én tudom, hogy milyen esküt tettem, amikor felszereltem, és szeretném is tartani, hogy én a hazámat szolgálom, nem pedig bizonyos emberek csoportját, mint egy párt.”
– mondta Szabó Bence a Direkt36-nak adott interjúban. A fenti idézet pontosan megragadja azt a dilemmát, amellyel a három szereplő szembesült. Egy egészséges demokráciában a bíró a törvényeknek, a rendőr az alkotmányos rendnek, a civil polgár pedig a közösségének felel. Amikor a rendszer ezeket a normákat felülírja, az egyén döntésre kényszerül:
asszisztál a torzuláshoz, vagy kilép belőle, vállalva a súlyos következményeket.
Laczó Adrienn 24 évnyi hivatást hagyott hátra.
Döntése nem csupán egy karrier vége, hanem egy vészvillogó a magyar társadalom számára. H azok, akik a jogbiztonság felett őrködnek, úgy érzik, hogy a szervezet „már nyomokban sem emlékeztet arra, ahol kezdtek”, akkor az állampolgárok jogvédelme is illúzióvá válik.
Szabó Bence kiállása talán a legközvetlenebb kockázatvállalás.
Egy aktív, erőszakszervezetben dolgozó tiszt fordult szembe a saját hierarchiájával, mert felismerte: a törvény előtti egyenlőség megszűnt. Neki nem papíron, hanem a mindennapi munkájában, a bizonyítékok eltussolásában és a titkosszolgálati kézi vezérlésben kellett szembesülnie a politikai hatalomgyakorlás legsötétebb oldalával.
Hrabóczki Dániel, egy 19 éves fiatalember története egy abszurd kémregénybe illik.
Gundalf esete rávilágít arra, hogy a hatalom gépezete nem válogat az eszközökben, ha politikai ellenfelek megfélemlítéséről van szó. Reakciója – a tudatos dezinformáció és a propaganda elébe vágása – egy olyan generáció válasza, amely az aszimmetrikus hatalmi viszonyok között a nyilvánosságot és az információs teret használja pajzsként.
Mind tettek valamit a hazájukért.
No persze, nem éppen úgy, ahogyan azt a hivatalos állami narratíva elvárná tőlük (engedelmeskedve a felülről jövő iránymutatásnak), hanem úgy, hogy a saját morális iránytűjüket követték. Lemondásukkal, leszerelésükkel, a nyilvánosság bevonásával megmutatták a gépezet fogaskerekeit. Történetük együttesen nem csupán egy rendszer kritikája, hanem bizonyíték arra, hogy a személyes integritás még a legnehezebb körülmények között is megőrizhető.
A kérdés már csak az, hogy a társadalom képes-e meghallani és megérteni az ő áldozatvállalásukat.
Én úgy gondolom, hogy mind köszönettel tartozunk nekik azért, amit tettek. Azonban nem szabad elfeledkezni a sok más csendben tevékenykedő emberről sem, akik nap, mint nap azért tesznek, hogy Magyarország egy sokkal jobb jövőre ébredjen idén tavasszal. De ki lesz, a következő, aki nyilvánosság elé lép?
