Vannak nők, akik nem csupán válaszokat adnak a ki nem mondott kérdésekre. Emlékeztetnek minket arra is, amit a lelkünk már régóta tud. Soma Mamagésa (Somíta) ilyen jelenség: énekesnő, tanító, író, előadó, anya, feleség, nagymama és még sok minden más is. Évtizedek óta bátorítja a nőket, hogy merjenek kapcsolódni ösztönös, szabad és autentikus önmagukhoz. Gondolatai egyszerre földelnek le és adnak szárnyakat, mintha az ősi erők suttognának bennünk a mai világ nyelvén. Herczeg-Kiss Bettina könyvajánlója.

Legújabb könyvében, A derű mágiájában azonban egy olyan minőséget helyez a középpontba, amely talán mindennél nagyobb kincs a mai világban. A belső derűt, idősödés közben is. Divatos kifejezéssel élve anti-aging egyik használati utasítása is lehetne a kötet, de nem abban a formában, ahogy arra elsőre számítunk. Soma nem a felszínes pozitív gondolkodást keresi, hanem azt a csendes, mély békét, amely a legviharosabb időszakokban is megtarthat bennünket. Ahogy olvastam a könyvet, nem csak személyes történetekkel találkoztam, hanem gyakorlatokkal is. Soma, megmutatja nekünk, hogy a derű és ezáltal az évek múlásának boldog megélése nem csak egy velünk született adottság lehet. Hanem tudatosan építhető, belső erő is.

A borító – a négy elem és a szándék

A könyvet kezembe fogva – ezúton is köszönöm Somítának és a Jaffa Kiadónak -, elvesztem a borítóban. A sok apró részlet egy nagy, ezer színű tornádónak tűnhet. Ha egy pillanatra megállunk, megengedjük magunknak, hogy elvesszünk benne, megláthatjuk, hogy minden a szemünk előtt van, amiről a kötet szól. Ezt az elején én sem tudtam, csak rácsodálkoztam a sok finom, játékos vonalra. A Föld tömörségére és agyagosságára, melyből így is színes virágok fakadnak, a Víz lágyságára, a Levegő szinte áttetszőségére és a szívemnek oly’ kedves Tűz lángokban álló virágkavalkádjára.

Persze nem mehetünk el szó nélkül a négy elemmel körül ölelt szándék mellett sem. Apró, szivárványszínű kis kavicsok vagy kagylók kötnek össze spirál alakban mindent mindennel és fellobog belőlük dzsinnszerűen a kívánság, a Varázslat. A Varázslónő, aki mindezt megteremtette és életrehívta, pedig ott táncol középen, önfeledten, meztelenül, színes gyöngysorral a nyakában. A borító egy igazi belső utazást, kapcsolódást tár elénk, a derűt, ami önmagunkból fakad.

Soma Mamagésa és a szavak játéka

Somítától – akik már olvasták korábbi köteteit – megszokhattuk, hogy milyen szövevényesen játszik a szavakkal. A dolgok legmélyére leás és elénk tár olyan összefüggéseket, amik nem csak a lelki kapcsolódásokat segítik. Ezeknek mind van az anyagi térben is kézzel fogható alapjuk.

A derű mágiáját is a finom, érzékeny, mégis csontvelőig hatolóan őszinte hangvétel jellemzi.

Az önsegítő/önfejlesztő/spirituális könyvektől az olvasó valahogy legmélyen azt várja általában, hogy finoman, lágyan szembesíti majd önmagával. Somíta írásaiban azonban nem egy halk ajtón keresztül juthatunk el a láthatatlan(abb) világ felé.

Nem lök be minket a sűrűjébe, de nem is köntörfalaz feleslegesen.

Mégis minden mondatában érződik a támogatás, a bíztatást, bíráskodás és ujjal mutogatás nélkül. A derű mágiáját olvasva újra és újra rádöbbenhetünk, hogy mi vagyunk a mag, önmagunk. Belőlünk indul ki minden és, ha tudatosan próbáljuk elkapni önmagunkat akkor meg tudunk úgy idősödni, hogy jó legyen.

Gondolatok, amik nagy hatással vannak

… ezek alapján bátran kijelenthetem, amit már évtizedek óta mondogatok: nagyon kevés a nagykorúak között a felnőtt. Sok-sok idős (alvó) gyermekember vesz minket körbe, és jól van ez így.

Ebben a mondatban aztán benne van egy teljes társadalmi körkép. Nem megbélyegez, nem von kérdőre, egyszerűen csak kijelenti azt, ami a valóság. Gyermekként azt gondoltam, hogy a harmincas éveimre megtalálom önmagam. Tisztában leszek minden értékemmel, elvárásommal, tudásommal, egyszóval pontosan tudni fogom ki is vagyok én!

A harmincasok – és főleg a náluk idősebbek – már „kész„-nek tűntek, olyannak, akik révbe értek.

Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. Valóban fejlődünk, de nagyon sokan egyszerűen képtelenek arra, hogy a gyermekkori hisztijeiket, nyűgjeiket, drámáikat maguk mögött hagyják. Nehéz nekik, hogy akár külső szemlélőként tekinstenek magukra… de ahogy Somíta is írja A derű mágiájának elején, ez nem baj.

… a legfontosabb, ami az életünk végére még inkább domináns lesz, az, hogy mennyire tudunk szeretni. Magunkat, egymást, az életet.

Ahogy fentebb is írtam, Somíta gyönyörűen játszik a szavakkal. Sokszor, sok helyen (előadásban, podcastben, személyes találkozón) elmondta már, hogy a szeretet táplál minket, életben tart, felemelet. Hiszen a szer-etet, a gyűl-ölet. Nincs is más, mi számít az életben ezen a földi síkon, mint a szeretet.

El is jutottunk a következő szójátékhoz. A derű mágiájának egyik fejezetében Somíta részletesen taglalja nekünk, hogy mi a kapcsolat a lélegzés és lélekzés között. Miért fontos, hogy megfelelően lélegezzünk, ez hogyan hat az agyféltekék működésére és ezáltal a sejtjeinkre.

De az önkéneseimnek is azt tanítom, hogy három dolog van a világon: az én dolgom, az ő dolga (vagyis a másik emberé) és az Isten dolga.

Ezt a mondatot, mióta Somíta Segítek egy családot csapatának tagja vagyok, minden évben bevésem a hátáridőnaplómba. Emlékeztet arra, hogy nem tudok mindenkit megmenteni, nem tudok mindenkinek segíteni, nem tudok mindenki kedvéért áldozatokat hozni, bármennyire is szeretném. Nem dönthetek mások helyett, nem ítélhetek mások helyett, nem cselekedhetek mások helyett, nem gyógyulhatok meg mások helyett. Nem cipelhetem mások terheit, csak a magamét. Azt sem kell cipelnem, csak szembenéznem vele és apránként lebontani, megdolgozni, akár megbocsátani és letenni.

A szép időskorhoz jól megélt élet kell.

A derű mágiájának egyik fejezetében ez a mondat igazán elgondolkodtatott. Anyai nagymamám jutott eszembe – az apait sajnos nem ismertem -, akinek az élete minden volt, csak nem vidám. Csapás csapás után érte. Egyik nehéz helyzetből a másikba lépett (hogy csak egyet említsek, kezei között haltak meg az ikerbabái), fiatalon megözvegyült öt gyerekkel. Mégis, nála mosolygósabb, elégedettebb „öregasszonyt” nem láttam. Nyolcvanplussz évesen hagyott itt minket és lépett át a másik világba. Ha ő tudott ennyi vesztesés után is vidáman élni és meglátni az élet legapróbb szépségeit, akkor én is.

Jó ideje mondom, vallom, hogy az élet valójában egy színház, egy játszótér, amelyben a legmagasabb cél a Homo ludensszé, vagyis játékos emberré válni.

Nem véletlenül lett ez a cikk címe is, hiszen A derű mágiája pontosan erről szól. Somíta fokozatosan megtanít minket arra, megmutatja a saját naplóbejegyzésein keresztül, hogy miként lehet az egész életünket végig játszani és istenigazából megélni.

Kinek ajánlom?

Egyértelműen azoknak adja a legtöbbet ez a könyv, akik nem csupán hosszabb, hanem tartalmasabb és derűsebb életre vágynak. Azoknak, akik érzik, hogy az idő múlása nem elvesz tőlünk, hanem lassan megtanít arra, mi az, ami valóban fontos. Azoknak is, akik egy bizonyos életkoron túl már nem akarnak megfelelni a világnak, csak egyre inkább önmagukhoz szeretnének közelebb kerülni. Valójában ajánlom mindenkinek, aki néha félve néz a tükörbe, és közben szeretné újra felfedezni benne önmagát.

Jó szívvel adható annak, aki éppen egy változás küszöbén áll, és annak is, aki már benne jár az új életszakaszban.

Azoknak a leginkább, akik tudják, hogy az idő nem feltétlenül ellenünk dolgozik, hiszen az évek nem halványítanak. Mélyebb színeket adnak nekünk. Vannak ráncok, amelyek mögött történetek, nevetések, veszteségek és újrakezdések ragyognak.
A Derűs idősödés nem azt ígéri, hogy az idő múlását megállíthatjuk, hanem azt, hogy más szemmel nézhetünk rá. Arra tanít, hogy minden életkor hordozhat szépséget, intimitást, szabadságot és egy újfajta teljességet.

Herczeg-Kiss Bettina