Takarmányhiány, növekvő tartási költségek, antibiotikum-rezisztencia, rehabilitáció és a lovászszakma jövője is napirendre került az október 3-án megrendezett III. Lóbarát Fesztiválon. Dr. Tornyi Kata állatorvos, a fesztivál alapítója és főszervezője idén több mint 25 szakértőt hívott közös gondolkodásra a magyar lótartás legégetőbb kérdéseiről.
A 17 programból álló rendezvény egyik fő üzenete az volt: felelős döntéseket csak akkor lehet hozni, ha először őszintén ránézünk arra, ami van.
A magyar lótartók számára 2026 sok szempontból nehéz év. Emelkednek a bértartási és takarmányozási költségek, egyre nagyobb kérdés a megfelelő minőségű és mennyiségű takarmány biztosítása, miközben sok tulajdonosnak már nem az a fő dilemmája, hogyan teremthetne még jobb körülményeket a lovának, hanem az, hogyan tudja hosszú távon fenntartani azt, amit eddig felépített.
A III. Lóbarát Fesztivál szervezői éppen ezért tudatosan nem kerülték meg a nehéz témákat. A rendezvény egyik központi üzenete egyszerű volt: nézzünk rá arra, ami van. A felelős döntésekhez először látni kell a valós helyzetet, még akkor is, ha az nem megnyugtató.
Fenntartható-e még a lótartás 2026-ban?
A fesztivál egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért témája a lótartás fenntarthatósága volt. Szó esett a legelők állapotáról, a víz- és takarmányellátás változásáról, a gazdasági környezetről és arról is, mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak azok a magánemberek, akik egy-két lovat tartanak, és takarmányukat, valamint a lótartáshoz szükséges szolgáltatásokat jellemzően a piacról vásárolják.
Miközben a közönség általában visszafogottabbnak tűnt, a kerekasztal-beszélgetések megteltek. Minél nehezebb kérdés került elő, annál nagyobb volt iránta az érdeklődés – jelezve, hogy ezek a problémák már nem távoli szakmai forgatókönyvek, hanem egyre több lótartó mindennapi dilemmái.
III. Lóbarát fesztivál: Az antibiotikum-rezisztencia nem csak az állatorvosok ügye
Kiemelt téma volt az antibiotikumok felelős használata és az antibiotikum-rezisztencia is. A beszélgetés egyik legfontosabb üzenete szerint ebben nemcsak az állatorvosoknak, hanem a lótartóknak is felelősségük van.
A megfelelő tartási körülmények, a megfelelő takarmányozás, a megelőzés (pl. a vakcinázás, a tudatos féreghajtás, a higiéniai szabályok betartása) és az állatorvossal való együttműködés mind hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb esetben legyen szükség antibiotikumokra. A szemléletet a fesztivál egyik emlékezetes mondata foglalta össze: „ne lőjünk verébre atombombával.”
A rehabilitációban nincs gyorsítógomb
A mentális és fizikális rehabilitációról szóló kerekasztal szintén fontos tévhitekkel számolt le. Egy rehabilitációs folyamat hosszú és költséges lehet, és tartós eredménye csak akkor várható, ha nem pusztán a tünetet kezelik, hanem – amennyire lehetséges – a probléma kiváltó okát is feltárják és megváltoztatják.
A résztvevők egyik fontos útravalója az volt: a gyógyulás idejét nem mindig lehet lerövidíteni, a gyógyulás minőségén azonban lehet javítani. A valódi cél pedig hosszú távon a megelőzés.
A Magyar Állatorvosi Kamara is elismerte a szakmai programot
A III. Lóbarát Fesztiválon több mint 25 szakértő vett részt, összesen 17 programmal. A rendezvény gerincét szakmai kerekasztal-beszélgetések adták, amelyeket előadások, workshopok és lovas bemutatók egészítettek ki.
A rendezvény szakmai súlyát jelzi, hogy a Magyar Állatorvosi Kamara idén pontszerző továbbképzéssé nyilvánította a Lóbarát Fesztivált. A résztvevő állatorvosok pedig 52 továbbképzési pontot szerezhettek.
Harmincnégy diák, akik néhány év múlva a lovas szakma meghatározó szereplői lehetnek
Dr. Tornyi Kata számára a fesztivál egyik fontos célja az utánpótlás megszólítása is. A szervezők idén kiemelt figyelmet fordítottak a következő generációra is. Három, lovászokat és lovasedzőket képző szakközépiskolából összesen 34 diák vehetett részt kedvezményesen a fesztiválon.
Ennek különös jelentőséget ad a lovászok hiánya.
A szervezők szerint a lovak jóllétét sem lehet érdemben javítani addig, amíg nem kap megfelelő szakmai és társadalmi megbecsülést az a réteg, amely nap mint nap közvetlenül gondoskodik róluk. A lovász szakma presztízsének helyreállítása ezért nem pusztán munkaerőpiaci kérdés, hanem a felelős lótartás egyik alapfeltétele is.
Globálisan gondolkodni, lokálisan cselekedni
A fesztivál egyik legerősebb tanulsága az volt, hogy a lótartást nem lehet önmagában vizsgálni. Összefügg a mezőgazdasággal, az állategészségüggyel, a környezettel és környezetvédelemmel, a gazdasági helyzettel és az emberi egészséggel is.
A rendszerszintű változásokhoz együttműködésre van szükség, de közben az egyéni felelősség sem hárítható át másokra. A megelőzés, a vakcinázás, a tudatos féreghajtás és gyógyszerhasználat, a megfelelő takarmányozás, a problémák korai felismerése és a megfelelő szakember időben történő bevonása mind olyan terület, ahol egy-egy lótartó maga is tud cselekedni. A fesztivál üzenete ugyanakkor nem az volt, hogy innentől mindent hibátlanul kell csinálni.
Hibázni ér. A kérdés az, mit kezdünk utána a hibával.
A szervezők szerint a magyar lovas társadalomnak nem tökéletes lótartókra van szüksége, hanem olyan emberekre, akik hajlandók tanulni, kérdezni, együttműködni, újragondolni saját gyakorlatukat és felelősséget vállalni azért, ami valóban az ő kezükben van.
A nehéz kérdésekkel a III. Lóbarát fesztivál után sem maradhatnak egyedül a lótartók
A III. Lóbarát Fesztivál egyik értéke éppen az volt, hogy nem kínált hamis, egyszerű válaszokat. Ezzel azonban a szervezők szerint együtt jár egy másik felelősség is: nem lehet a résztvevőket egy fejnyi nyomasztó információval egyszerűen hazaküldeni.
Egy dolog tudni, mi lenne ideális egy ló számára, és egészen más ezt a saját élethelyzetben, a rendelkezésre álló anyagi lehetőségek és körülmények között megvalósítani. A fesztivál után ezért folytatódik a munka: olyan szakmai tudás, hiteles szakemberek és közösség felépítésén dolgoznak, amely a mindennapi döntésekhez is valódi segítséget jelenthet.
A III. Lóbarát Fesztivál végső üzenete így nem az volt, hogy a lótartók előtt álló problémákra már minden válasz megszületett. Hanem az, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne beszéljünk róluk. Nézzünk rá arra, ami van – és utána keressük meg együtt, mit tudunk vele kezdeni.
