Előző cikkünkben a vízhiány és az aszály országos problémájával foglalkoztunk. A statisztikák mögött azonban emberek és családi gazdaságok állnak, akik nap mint nap szembesülnek a változó klíma következményeivel. Plósz Tímeával, egy ibrányi családi kertészet vezetőjével beszélgettünk arról, hogyan alakult át a kertészkedés az elmúlt években. Erdős Renáta írása.
E.R.: Mióta foglalkoztok kertészettel, és mekkora területen gazdálkodtok?
P.T.: Kis családi kertészetet vezetünk Ibrányban a férjemmel és a gyermekeinkkel. Körülbelül 10.000 négyzetméteren gazdálkodunk, ebből 1200 négyzetméter fóliás terület, a többi szabadföld. Virág- és zöldségtermesztéssel foglalkozunk, amolyan régi, háztáji módon, ahogy annak idején a nagyszüleink tették.
E.R.: Mit jelent számodra ez a munka?
P.T.: Számomra ez nem egyszerűen megélhetés. Hiszem, hogy a helyben megtermelt, valódi, lehetőleg vegyszermentes élelmiszer az egészség egyik alapja. Az emberek egyre inkább érzik a különbséget, és egyre nagyobb az igény arra, hogy tudják, honnan származik az étel, ami az asztalukra kerül.
E.R.: Mennyit változott az időjárás azóta, hogy gazdálkodtok?
P.T.: Nagyon sokat. Emlékszem, gyerekkoromban a nagyszüleimnél nem volt napi program a locsolás. Volt harmat, volt természetes nedvesség, a föld megtartotta a vizet. Ma sokszor reggel sincs harmat. Teljes légköri aszály van, a levegő is száraz, a talaj is száraz. Öntözés nélkül ma már szinte lehetetlen biztonságosan termelni.
E.R.: Mi jelenti ma a legnagyobb kihívást?
P.T.: A kiszámíthatatlanság. Nem egyszerűen arról van szó, hogy kevesebb az eső. Vannak időszakok, amikor hetekig vagy akár hónapokig semmi nem esik, aztán egyszerre érkezik nagy mennyiségű csapadék. A kiszáradt talaj ezt már nem tudja megfelelően hasznosítani. Közben a nyári hőmérséklet gyakran 35–40 fok közelében van, az UV-sugárzás rendkívül erős, a növények szó szerint perzselődnek.
E.R.: Az aszály mellett más szélsőségekkel is meg kell küzdenetek?
P.T.: Igen. Sokszor az aszályról beszélünk, de a hirtelen érkező viharok legalább akkora veszélyt jelentenek. Tavaly júniusban olyan jégkár ért bennünket, hogy gyakorlatilag minden fóliánk megsérült. Egyetlen vihar alatt hónapok munkája ment tönkre. Nemcsak a fólia szakadt szét, hanem a benne lévő növények is károsodtak vagy teljesen megsemmisültek.
E.R.: Kaptatok segítséget a károk után?
P.T.: Őszintén szólva nem igazán. Egy kis családi gazdaságnál egy ilyen veszteség a fennmaradást is veszélyeztetheti. Sokszor azt érezzük, hogy magunkra maradtunk ezekkel a problémákkal. Az alkalmazkodás költségeit nekünk kell kigazdálkodnunk, miközben a bizonytalanság egyre nagyobb.
E.R.: Milyen hatással van mindez a termesztésre?
P.T.: A talaj gyorsabban kiszárad, ezért folyamatosan nő az öntözési igény. Az öntözés ma már nem plusz lehetőség, hanem alapfeltétel. Ha nincs víz, nincs termés. Egyes növényeknél különösen látványos a változás. A krizantém például régen sokkal szebb minőségben fejlődött. Ma az extrém hőség, az erős UV-sugárzás és a szárazság miatt sokkal több odafigyelést, árnyékolást és vizet igényel.
E.R.: Mit tud tenni egy kisgazdaság az alkalmazkodás érdekében?
P.T.: Próbálkozunk minden lehetséges módszerrel. Többet öntözünk, figyeljük a vetési időket, növénytársításokat alkalmazunk, igyekszünk védeni a talajt és megtartani a nedvességet. De ezek mind többletmunkát és többletköltséget jelentenek. Egyre nehezebb és egyre bizonytalanabb a helyzet.
E.R.: Szerinted mennyire látják ezt az emberek?
P.T.: Meglepően kevesen. Nap mint nap találkozom vásárlókkal, és sokan szinte döbbenten hallgatják, amikor ezekről a problémákról beszélek. Főleg a városban élők nem érzékelik, milyen nehézzé vált ma a termelés. Pedig ez nemcsak a gazdák ügye. Ez mindannyiunk ügye, mert az élelmiszer-termelésről, a vidékről és végső soron a jövőnkről szól.
E.R.: Mi ad erőt a folytatáshoz?
P.T.: Az, hogy látom: szükség van arra, amit csinálunk. Az emberek értékelik a helyi, tisztességesen megtermelt árut. Hiszek abban, hogy ezeknek a kis családi gazdaságoknak van jövőjük. De ahhoz, hogy ez így maradjon, sokkal többet kell beszélnünk arról, mi történik körülöttünk, és arról is, hogyan tudunk alkalmazkodni a változásokhoz.
E.R.: Mit üzensz azoknak, akik nem vidéken élnek?
P.T.: Aki nem él vidéken, talán nem tudja, milyen érzés nap mint nap az eget figyelni és az esőt várni. Hogy mennyire kiszolgáltatott tud lenni az ember a természetnek. De amikor a földből valami egészséges, szép és valódi kerül az emberek asztalára, akkor az minden fáradtságot megér.
