A hála nem a nehézségek tagadása, hanem azok elfogadása mellett megszülető belső erő. A menopauza időszakában sok nő nemcsak testi változásokat tapasztal, hanem veszteségekkel, bizonytalansággal és önmaga újradefiniálásának kihívásával is szembesül. Ezek az érzések gyakran magányosnak tűnnek, valójában nők milliói járják ugyanazt az utat. Ruskal-Klemm Csilla, menopauza szakértő írása.
A menopauza idején különösen fontos felismerni, hogy a veszteség érzése természetes része a változásnak.
A menopauza nem csupán egy lezárás, hanem egy új fejezet kezdete is lehet, amely teret ad az önismeretnek, az újratervezésnek és a belső erőforrások felfedezésének. Ilyenkor a legfontosabb üzenet talán éppen az, hogy senkinek sem kell egyedül megélnie ezt az időszakot. A támogató kapcsolatok, a sorstársi közösségek és a hiteles információk mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a menopauza ne elszigeteltséget, hanem kapcsolódást és megerősödést hozzon az érintettek életébe. A hála pedig segíthet észrevenni mindazt, ami a változások közepette is megmarad: az értékeket, a tapasztalatot, a bölcsességet és a női erőt.
Hála a változásban: amikor a menopauza veszteségnek tűnik
A menopauza időszakában sok nő úgy érzi, hogy valamit elveszít: a fiatalságát, a korábbi energiaszintjét, a teste feletti kontrollt, a termékenységét, vagy akár a régi önmagát. A változókor azonban nemcsak testi változásokat hoz.
Sok nő számára ez egyfajta lelki átmenet, sőt akár egy gyászfolyamat is lehet.
A menopauzáról sokszor a tünetek nyelvén beszélünk, mint hőhullámok, alvászavarok, hangulatingadozás, súlygyarapodás, fáradtság. Pedig a változás ennél sokkal mélyebb. Elveszíthetjük azt a testet, amelyet évtizedeken át ismertünk. Elveszíthetjük a korábban természetesnek vett energiaszintet vagy azt az érzést, hogy pontosan tudjuk, hogyan működik a testünk. Vannak, akik a termékenység lezárulását gyászolják, mások azt érzik, hogy a társadalom kevésbé látja, értékeli vagy veszi észre őket.
Ezek az érzések valósak. És nincs bennük semmi szégyellnivaló.
A valódi hála nem azt jelenti, hogy letagadjuk a nehézségeket, vagy gyorsan megpróbálunk valami pozitívat találni minden fájdalomban. A hála nem törli el a veszteséget. A hála inkább segíthet abban, hogy a veszteség mellett észrevegyük azt is, ami megmaradt, és azt, ami közben megszületik bennünk. A menopauza egyik nehéz része éppen az lehet, hogy közben egyedül érezzük magunkat.
Sok nő ilyenkor önmagukat hibáztatja és keresik magukban a hibát. Megkérdőjelezik saját teherbírásukat és gyakran olyanokhoz hasonlítják magukat, akik látszólag könnyebben viselik a változókort. A legtöbben egyedül érzik magukat ezekkel a problémákkal. Pedig nagyon sok nő éli át ugyanezeket az érzéseket, félelmeket és bizonytalanságokat. Nem vagy gyenge és nem vallottál kudarcot. Sőt, nem vagy egyedül sem.
Miért lehetünk hálásak a menopauza éveiben?
Néha érdemes megállni egy pillanatra és hálát adni azokért a kapcsolatokért, amelyek megtartanak bennünket. Lehetnek ezek bármilyen hétköznapinak vagy aprónak tűnő dolgok is. Lehet ez egy barátnő, aki meghallgat, egy partner, aki próbálja megérteni, min mész keresztül. Hálás lehetsz egy szakemberért is, aki hiteles információt ad, vagy egy női közösségért, ahol végre nem kell magyarázkodnod.
Hálás lehetsz önmagadért és a kitartásodért is.
Mert a menopauza nem csupán valaminek a vége. Sok esetben egy új életszakasz kezdete is. Egy olyan időszaké, amikor egyre kevésbé akarunk mások elvárásai szerint élni, és egyre inkább önmagunk felé fordulunk. Amikor megtanuljuk tisztelni a testünket nem azért, mert tökéletes, hanem azért, mert hosszú évek óta velünk van. Akkor is, ha már nem a 36-os farmert hordjuk, hanem a 40-est.
A változókor arra is megtaníthat bennünket, hogy a testünket ne pusztán a tükörben vagy a mérlegen keresztül lássuk. Hanem úgy, mint egy társat, amely jelez, figyelmeztet, alkalmazkodik, és időnként egészen határozottan szól, hogy „hé, most már rám is figyelj egy kicsit!”
A hála pedig segíthet meghallani ezeket az üzeneteket.
Segíthet észrevenni azt, ami a változás közepette éppen most születik bennünk: mélyebb önismeret, nagyobb bátorság, bölcsebb döntések, erősebb határok és őszintébb kapcsolatok. Ha most úgy érzed, hogy valamit elveszítesz, tudd: nem vagy egyedül.
Lehet, hogy ennek az életszakasznak a története nem csupán arról szól, amit magad mögött hagysz, hanem arról is, hogy közben felfedezed, ki vagy most, és kivé szeretnél válni.
Amikor a menopauzára gondolunk, könnyű arra fókuszálni, mi mindent veszünk észre magunkon, ami megváltozott. A ciklusunkat, a korábbi testünket, a könnyedségünket, az alvásunkat, az energiánkat, néha még azt az érzést is, hogy „ismerem a saját testemet”. De mi van akkor, ha egyszer megfordítjuk a kérdést?
Mit adott nekem a menopauza?
A változókor nem csak elvesz, hanem hozzá is adhat az életünkhöz. Ma már más életet élünk, mint annak idején a nagyanyáink. Amikor a saját változókoromra gondolok, én is feltehetem magamnak a kérdést:
Mit tanított nekem a menopauza?
Meglepően sok minden jut eszembe. Nőként és menopauza szakértőként, egyre inkább azt érzem, hogy a változókor nemcsak elvett tőlem, hanem nagyon sok mindent adott is. Hálás vagyok érte, mert…
- mélyebb önismeretre tanított. Jobban megértettem, hogyan működöm, mire van szükségem, és mi az, ami már nem szolgál engem.
- nagyobb önbizalmat adott. Megtanultam jobban bízni magamban, a tapasztalataimban és a saját megérzéseimben.
- megtanított elengedni. Már nem érzem azt, hogy mindenáron ragaszkodnom kell ahhoz, ami régen volt.
- megszabadított a görcsös megfeleléstől. Egyre kevésbé akarok mindenkinek és mindenben megfelelni.
- tudatosabbá tett. Jobban figyelek arra, mit eszem, hogyan alszom, mennyit mozgok, és mire van szüksége a testemnek.
- megtanított meghallani a testem és a lelkem üzeneteit. Nem akarom mindenáron elnyomni vagy „kijavítani” azt, amit érzek. Inkább meg akarom érteni.
- megtanított jobban értékelni az emberi kapcsolataimat, hogy kik azok, akik mellett valóban önmagam lehetek.
- közelebb vitt önmagamhoz. Talán ez az egyik legnagyobb ajándéka: hogy lassan megtanulom nemcsak elfogadni, hanem szeretni is azt a nőt, akivé válok.
- engedélyt adott arra, hogy ne akarjak örökké fiatalnak látszani. Szeretnék jól lenni, egészséges lenni, energikus lenni, de már nem akarok úgy tenni, mintha nem változnék.
És talán ez a legfontosabb felismerésem:
A menopauza nemcsak egy korszak vége. Hanem egy új korszak kezdete is.
Egy olyan időszak, amikor már sokkal többet tudunk önmagunkról, mint húsz- vagy harmincévesen. Ismerjük a saját határainkat, túl vagyunk néhány csalódáson, sikeren, újrakezdésen. És talán végre elkezdhetjük úgy élni az életünket, ahogy nekünk jó.
Most te jössz! Mit adott neked a menopauza?
Állj meg egy kicsit és próbáld meg te is megfordítani egy pillanatra a kérdést. Most ne azt keresd, mit vett el tőled a menopauza. Hanem azt, mit adott neked a menopauza? Vegyél elő egy papírt vagy jegyzetelj a telefonodba.
Lehet, hogy elsőre csak egyetlen dolog jut eszedbe. Kezdésnek az is elég.
Talán rájössz, hogy erősebb lettél, megtanultál nemet mondani, vagy ráeszmélsz, hogy végre magadra is jut időd. Esetleg egy fontos felismeréshez vezetett, és már jobban szereted a testedet, vagy rájöttél, hogy nem kell mindenkinek megfelelned.
Ha leírtad, ne állj meg egynél. Időnként térj vissza a listádhoz, olvasd el, frissítsd és tegyél hozzá új pontokat. A változókorban nemcsak azt érdemes észrevennünk, amit elveszítünk. Hanem azt is, amivé közben válunk.
