Helytállsz a munkádban, viszed a család ügyeit, és mások megszokták, hogy számíthatnak rád. Tudod, mire vágysz, és sokat teszel is érte. Talán már foglalkozol önismerettel, egyre pontosabban érted, mi miért történik veled. Mégis rendre túl sokat vállalsz, nehezen mondasz nemet, a feszült helyzetekben pedig automatikusan visszatérnek a régi reakcióid. Hiába tudod, hogyan szeretnél viselkedni, a nehéz pillanatban mégsem sikerül másképp cselekedned. Esztergomi Kata vezet be minket a testfókuszú önismeret rejtelmeibe.
Én is sokáig elsősorban megérteni próbáltam a saját működésemet. Felismertem az összefüggéseket, és egyre tisztábban láttam, mi áll a reakcióim hátterében, de amikor valóban ki kellett volna állnom magamért, gyakran nem tudtam megtenni. Elszorult a torkom, nem jöttek a szavak, miközben a testemben tombolt a visszatartott indulat. Kívülről ebből szinte semmi nem látszott, hallgattam és alkalmazkodtam, miközben belül, a testemben és a lelkemben egészen mást éltem át.
Amikor először fordultam szakemberhez, fogalmam sem volt arról, hogy létezik olyan terápia is, amelyben a beszélgetés mellett a test jelzései is figyelmet kapnak. Azóta a saját folyamatomban és segítőként is közelről ismerem ezt a munkát.
Az ICD-IBP egy beszélgetésen alapuló, testorientált pszichoterápiás módszer. A testet, a gondolatokat és az érzelmeket egymással összefüggésben kezeli. Ezért a kimondott szavak mellett a testérzetek, a testi impulzusok, az ösztönös mozdulatok és az éppen megjelenő érzések is figyelmet kapnak. A módszerről és a test terápiás szerepéről Kulcsár-Molnár Adriennel beszélgettem részletesebben egy korábbi WakeUp-interjúban.
Sokaknak egy ilyen folyamat elsőre idegennek, akár félelmetesnek is tűnhet.
A testünkre irányított figyelem, egy mozdulat vagy egy tárgy használata ugyanis közelebb vihet ahhoz, amit addig főként szavakkal próbáltunk megérteni. Éppen ezért különösen fontos, hogy mindez biztonságos kapcsolatban, az ügyfél határait és választásait tiszteletben tartva történjen.
Mire számíthatsz egy testfókuszú önismereti folyamatban?
Nincs egyetlen, minden alkalomra érvényes forgatókönyv. Néhány példán keresztül szeretném megmutatni, hogyan zajolhat a testfókuszú munka, milyen szerepet kaphatnak benne a különböző eszközök, és hogyan marad közben az ügyfél kezében a döntés arról, miben, milyen módon és milyen tempóban szeretne részt venni.
Van, aki az egész alkalom alatt a fotelben ül, és beszélgetés közben figyel arra is, mi történik a testében. Más szívesen feláll, mozog, vagy különböző eszközöket használ. Ezek egyike sem feltétele a folyamatnak. Mindig abból indulunk ki, ami az ügyfél számára az adott pillanatban rendben van.
Akár a fotelben vagy a babzsákon ülve beszélgetünk, akár mozgás vagy valamilyen eszköz is bekerül a folyamatba, azt követjük, amit az ügyfél az adott pillanatban átél. Figyelünk a megjelenő érzésekre és testérzetekre, a légzés vagy a testtartás változásaira, valamint azokra a mozdulatokra, amelyek önkéntelenül megszületnek vagy éppen visszatartódnak.
Az egyik ügyfelem például kifejezetten szeret párnákkal, takarókkal és fahasábokkal dolgozni. Ezek segítségével maga köré építi azt, amit belül átél, és láthatóvá teszi azt is, amit szavakkal nehéz lenne pontosan elmondania.
Mit mutathat meg egy egyszerű párna?
Az eszközöknek nincs előre meghatározott jelentésük. Ugyanaz a párna az egyik ember számára lehet valami, amit szorosan magához szeretne ölelni, míg más távolságot tartana tőle, vagy éppen arra használná, hogy kijelölje vele maga körül azt a teret, ahol biztonságban érzi magát.
Ha a párna megérintése közben az ügyfélnek eszébe jut egy korábbi helyzet, nem szükséges azonnal megfejteni vagy részletesen elemezni az emléket.
Először annál maradunk, amit itt és most átél. Hol érzi a testében a feszültséget? Mire lenne szüksége ebben a pillanatban? Milyen mozdulat jelenik meg benne, és milyen érzés volna ennek egy biztonságos formában teret adni?
Lehet, hogy szorosabban magához öleli a párnát. Talán megérzi, milyen volna megtartva lenni, vagy megengedni magának azt a közelséget, amelyre régóta vágyik. Máskor éppen az válik fontossá, hogy eltolhassa magától, távolságot teremtsen, és érzékelje:
joga van meghatározni, mi kerülhet közel hozzá.
A tárgy önmagában nem hoz létre változást. Abban segíthet, hogy egy belső élmény érzékelhetőbbé, láthatóbbá és átélhetőbbé váljon.
Amikor a felismerésből új tapasztalat születik
A saját működésünk megértése fontos része az önismeretnek. Felismerhetjük például, hogy konfliktushelyzetben rendszeresen elnémulunk, mert korábban az alkalmazkodás segített megőrizni számunkra fontos kapcsolatokat.
Ettől azonban egy következő feszült helyzetben még ugyanúgy elszorulhat a torkunk, és ismét eltűnhetnek a szavaink.
A testfókuszú folyamatban lehetőség nyílik arra, hogy biztonságos keretek között más választ is kipróbáljunk. Az ügyfél kereshet olyan testhelyzetet, amelyben stabilabban érzi magát. Érzékelheti a talajt a lába alatt, megfigyelheti a légzését, vagy kipróbálhatja, milyen hangot adni annak, amit addig visszatartott.
Aki korábban automatikusan hallgatott és alkalmazkodott, először talán csak annyit mond ki: „Ezt most nem szeretném.” Aki nehezen kér segítséget, megélheti, milyen érzés ezt úgy megtenni, hogy közben nem ítélik meg. Aki rendszeresen háttérbe húzódik, kereshet olyan tartást, mozdulatot és hangot, amelyben jobban érzékeli a saját erejét.
Az új reakció elsőre bizonytalan, halk vagy szokatlan lehet. Az ügyfélnek nem kell rögtön magabiztosnak lennie, és egyetlen alkalom alatt megváltoztatnia azt, ahogyan hosszú éveken keresztül védte magát. A folyamatban többször is kipróbálhatja, milyen határt húzni, segítséget kérni vagy megmutatni az érzéseit. Ami eleinte idegen, az az ismétlődő tapasztalatok során lassan ismerősebbé válhat.
Ki dönti el, meddig megyünk?
A testünkre irányított figyelem közelebb vihet intenzív érzésekhez és korábbi élményekhez is. A testfókuszú munka egyik alapvető része, hogy az ügyfél jelezhesse, mi az, ami számára még rendben van.
Egy felkínált gyakorlat lehetőség, amelyet vissza is lehet utasítani.
Az ügyfél dönthet úgy, hogy nem szeretne felállni, mozogni, becsukni a szemét vagy valamilyen eszközt használni. Megállíthatja a folyamatot, időt kérhet, választhat másik utat, vagy maradhat a beszélgetésnél.
A segítő feladata az, hogy kérdezzen, visszajelezzen, és figyeljen, hogyan hat az ügyfélre az, ami éppen történik. Nem határozza meg helyette, mit kellene éreznie, milyen emléket kellene megtalálnia, vagy merre kellene továbbhaladnia. A közös munka az ügyfél élményét, határait és tempóját követi.
Az önmagunkkal és másokkal való kapcsolódás alapvető emberi szükséglet.
Önmagunkkal kapcsolatban maradni azt jelenti, hogy érzékeljük, mit érzünk, mire vágyunk, mire van szükségünk, és hol húzódnak a határaink. A másik emberhez pedig úgy próbálunk kapcsolódni, hogy közben önmagunkat és a saját határainkat is megőrizzük.
A terápiás kapcsolatban éppen ezt lehet biztonságosan gyakorolni. Ez az élmény később segítséget adhat ahhoz, hogy a hétköznapi kapcsolataiban is képviselje magát anélkül, hogy automatikusan alkalmazkodna vagy megszakítaná a kapcsolatot a másik emberrel.
A változás nem feltétlenül egy látványos felismeréssel kezdődik. Néha egy halkan kimondott nemmel, egy eddig visszatartott mozdulattal vagy azzal indul, hogy magunkhoz ölelünk egy egyszerű párnát, és figyelni kezdünk arra, mit mozdít meg bennünk.
